Előszó

2004 februárjában Tatabányán, a megyei könyvtárban egy beszélgetésen vettem részt: 1956-ról és forradalom óta eltelt időről volt szó. A beszélgetés végeztével hozzám lépett egy szakállas, ősz, de nagyon fiatalnak tűnő úr, bemutatkozott, és elmondta, hogy ötvenhatban naplót vezetett. Mindjárt a kezembe is nyomott egy dossziét ezzel: „talán érdekli…”

Ő volt Csics Gyula, a tatabányai városi könyvtár vezetője.

Átfutott az agyamon, hogy túl fiatal… Vajon miféle naplót írhatott 1956-ban? De úgy emlékszem, mikor átvettem a mappát, csak annyit mondtam, hogy jelentkezem.

A dossziét a vonaton kinyitva gyermekírást, rajzokat és jól ismert röplapokat láttam. Ott volt a szöveg gépbe írt változata is, de azzal először nem törődtem. Elkezdtem olvasni a kézírást, nézni a rajzokat, a saját kezűleg szerkesztett térképeket. A bejegyzéseket az 1956-os Blaha Lujza térről, az utcáról, a házról, a gangról, a rádió híreiről. És arra gondoltam, hogy ebből a nézőpontból még sohasem olvastam 1956-ról, pedig – azt hittem – elég sokat olvastam róla. De ahogy a tizenkét éves fiú lejegyezte, amit látott, amit a szüleitől, a szomszédoktól és a rádióból hallott, amit a barátjával megbeszélt, amit az újságból elolvasott, abból egészen sajátos, soha nem tapasztalt kép állt össze. 

Elég volt elolvasni az első néhány lapot, hogy úgy érezzem, ajándékot kaptam. Majd ötven év után részese lehetek egy nagyon okos, nagyon lelkes gyerek világának. Ez a világ történetesen 1956 világa. Csics Gyula saját ötvenhatjáé, amelyet a forradalom eseményei mozgatnak. De világot ő formál mindabból, ami vele napról napra történik. Tüntető tömeg, utcai harc híre, a felnőttek elbeszélései, szövegben, rajzban, sőt térképein is megörökített sétái, hegedűórája és születésnapja, a város, amit lát – és a város, amit Jancsival papíron, térképen elképzel – egyetlen rendbe áll össze számára. Ezt az ötvenhatos gyermeki kozmoszt pedig egy középkori kancellista rendszeretetével, pontosságával, lelkiismeretességével modern kódexbe jegyzi. Az ő belső rendje a napló szövege.

Azt reméljük, naplója közlésével továbbadhatjuk ezt az ajándékot. Annyi felnőtt szereplőé után az ő történetét és tanúságtételét – tőle, akkori önmagától.

Budapest, 2006. márciusában     Rainer M. János