Ugrás a tartalomra

Az OSZK 1956-os Intézet – Oral History Archívum feladata egyrészt a jelenkor-történeti, ezen belül különösen az 1956-os magyar forradalom történetét feltáró tudományos kutatások és dokumentációs munkák végzése, az eredmények hozzáférhetővé tétele az oktatás és az ismeretterjesztés számára, valamint publikálása szakmai fórumokon (nyomtatott és elektronikus sajtóban, hazai és nemzetközi konferenciákon), másrészt az Oral History Archívum gyűjteményének folyamatos gyarapítása (életút-interjúk készítése, visszaemlékezések gyűjtése), ezek tudományos feldolgozása, kutatók számára hozzáférhetővé tétele, kutatási segédletek készítése.1
A személyi feltételeket illetően: a csoport létszáma 2014. december 31-én 11 fő volt.2 Ebből az MTA Doktora fokozattal egy, doktori (PhD, DLA) fokozattal négy, egyetemi végzettséggel négy (ebből két fő doktori (PhD) tanulmányokat folytat), főiskolai végzettséggel egy fő rendelkezik.

A beszámoló a 2014. évi munkaterv célkitűzéseit szembesíti a (kövérrel szedett) eredményekkel. Az 1. sz. melléklet a www.rev.hu honlap 2014. évi web-audit adatait, a 2. sz. az osztály munkatársainak 2015. évi publikációit, a 3. sz. előadásaikat és konferenciaszerepléseiket tartalmazza.

A. Közös kutatási projektek

I. 1956, a forradalom előzményei, alakulása és utóélete kutatási főirány
1. Rainer M. János (szerk.): Búvópatakok – Mélyfúrások. Magyar jobboldal 1945 után (Évkönyv XX. 2014). Budapest, 2014, OSZK – 1956-os Intézet Alapítvány – Gondolat. A tanulmánykötet az OSZK 1956-os Intézet – OHA 2013. december 11-i konferenciáján elhangzott előadások tanulmánnyá továbbfejlesztett előadásait tartalmazza. Szerzők az 1956-os Intézet – OHA következő munkatársai: Rainer M. János, Sárközy Réka, Lénárt András, Szegő Iván Miklós, Ungváry Krisztián, Tabajdi Gábor), valamint külső kutatók (Schweitzer András, Molnár János, Turbucz Dávid). Megvitatása workshopon történt 2014. első negyedévében. A kötet 2014. októberében megjelent. Külső forrás: 1956-os Intézet Alapítvány, illetve annak pályázati és együttműködési eredményei.
2. Az év folyamán a Búvópatakok c. projekt 2011-14. évi eredményeiből angol nyelvű tanulmánykötetet állítottunk össze. A kötet szerkesztője Rainer M. János, szerzői az osztály állományából Rainer M. János, Ungváry Krisztián, Tabajdi Gábor, Kőrösi Zsuzsanna, Lénárt András, Somlai Katalin, Szegő Iván Miklós. A kötetbe írt több külföldi szerző (Vladimir Tismaneanu, Cristian Bogdan Iacob, Simon Attila, Marek Kornat) valamint a projekt hazai külső munkatársai közül Schweitzer András és Paksa Rudolf. A tanulmányok háromnegyed részének fordítása (fordító: Brian McLean) megtörtént, a teljes angol nyelvű kézirat 2015-ben első negyedévében készül el. Megjelenése a Central European University Pressnél 2015-16-ban várható.
3. A Búvópatakok projekt két első kiadványát (Búvópatakok – a feltárás, Évkönyv 2011-12 és Búvópatakok – széttekintés, Évkönyv 2013) hozzáférhetővé tettük a honlapon, lásd http://www.rev.hu/rev/htdocs/hu/kiadvanyok/2012_evkonyv.pdf, illetve
http://www.rev.hu/rev/htdocs/hu/kiadvanyok/2013_evkonyv.pdf

II. A Kádár-korszak és a rendszerváltás története kutatási főirány
1. www.rev.hu tartalomfejlesztés: A magyarországi kritikai-ellenzéki mozgalmak szövegtára - Máshonnan Beszélő, 1982-88 és Demokrata, 1985-89. – Ellenzék és plebejus jobboldaliság. Digitalizált számok, az OHA interjúiból, a Fotoadatbázisból válogatások. (A jogi akadályok miatt ez a célkitűzés nem valósult meg, bár a válogatás megtörtént, a digitalizált anyag együtt áll.)
2. Terveinkben nem szerepelt: az 1956-os Intézet korábbi Évkönyvei közül a honlapon elérhetővé tettük a Kádárizmus-projekt utolsó darabját (Kádárizmus – átereszek, Évkönyv 2010), ezzel a teljes kutatás eredménye hozzáférhető az interneten (Évkönyv 2008, 2009, 2010).
3. Felkerült a honlapra egy korábbi kiadványunk (Várallyai Gyula: Tévúton. Ügynökök az ötvenhatos diákmozgalomban Nyugaton) a szerző által készített 81 oldalas „utóirata”, amelyben az egykori résztvevők kiegészítéseit, ellenvéleményét vitatja, lásd itt:
http://www.rev.hu/rev/htdocs/hu/kiadvanyok/varallyai_tevut_utoelet.pdf

III. Oral History Archívum
1. Az OHA gyűjteménye 2014-ben 30 interjúval gyarapodott, ebből 18 A franciaországi magyar emigráció öröksége, 10 a Búvópatakok – oralhistory projekt keretében készült, 2 projekteken kívül. A 2013. évben készült, de még le nem írt interjúk (7 db) leíratása megtörtént, az ez évben készült interjúk közül 29 db leirata készült el. Külső forrás: az interjúkészítésre (OSZK pályázat helyett) Klebelsberg Kunó Ösztöndíj (Somlai Katalin) és 1956-os Intézet Alapítvány. Az interjúk leírását teljes egészében az 1956-os Intézet Alapítvány finanszírozta.
2. Biztosítottuk az OHA hozzáférhetőségét a kutatók számára heti három napon át. Az OHA üzemeltetésében Somlai Katalin, Kőrösi Zsuzsanna és Lénárt András vett részt. Az OHA-ban az év folyamán 57 kutató 171 interjút kutatott.
3. Az OHA befejezte a magyar 20. század magántörténelmét bemutató honlapot (www.visszaemlekezesek.hu) illetve mobil applikációt. A portál a szükséges további tartalmi adatfeltöltések után előreláthatólag 2015. első negyedévében válik hozzáférhetővé. Résztvevők Somlai Katalin, Topits Judit és Kőrösi Zsuzsanna. Külső forrás: 1956-os Intézet Alapítvány, illetve annak pályázati és együttműködési eredményei.
4. A www.rev.hu honlapon folyamatban van az OHA összesített névmutatójának hozzáférhetővé tétele.
5. Folytatódott az OHA gyűjtemény további szöveg- és hangdigitalizálása. A munkát Topits Judit végezte. Külső forrás: 1956-os Intézet Alapítvány. 2014-ben 175 interjú 2245 kazettaoldalát digitalizáltuk.

IV. Könyvtár
A szakkönyvtár egész évben biztosította a speciális kutatói-olvasói igények kiszolgálását. A könyvtár üzemeltetésében Sárközy Réka, Topits Judit és Tabajdi Gábor vett részt. A könyvtár 2014-ben – ajándékozás útján – 56 új tétellel gyarapodott. Az olvasók száma: 37, a kutatott kötetek és dokumentumok száma: 267.

V. Emlékezetpolitikai feladatok
Az Intézet és az OHA a korábbi években megszokott módon rendelkezésére állt minden olyan külső megkeresésnek (állami intézmények, iskolák, magánszemély), amely vizsgálódási periódusába vág. Részt vettünk a prágai kezdeményezésű Nemzetek Emlékezete Díj 2014-es jelölési folyamatában, a magyar jelöltek adatainak, bemutatkozásának összeállításában, fordításában, prezentálásában – ezt a munkát Somlai Katalin végezte. (Az idei magyar díjazott az 1956-os Intézet alapító munkatársa, Kenedi János történész, volt demokratikus ellenzéki aktivista lett – a róla szóló öt országban bemutatott kisfilm szerkesztője és producere Sárközy Réka volt.)

VI. Oktatásban való részvétel
Az osztály tagjai közül 2014-ben a felsőoktatásban rendszeres tevékenységet folytatott Rainer M. János (Eszterházy Károly Főiskola, Történettudományi Intézete, Jelenkori Magyar Történelem Tanszék ill. uo. Történettudományi Doktori Iskola (programvezető), tj. egyetemi tanárként), Sárközy Réka (Pázmány Péter Katolikus Egyetem, Média Intézet illetve Színház- és Filmművészeti Egyetem Filmművészeti Kar, óraadóként).


B. Egyéni kutatási témák

Eörsi László – A budapesti fegyveres felkelő csoportok 1956-ban – kutatás folytatása. A XXIII. kerületi (Soroksár) csoportokról szóló kötet 2014. októberében megjelent.
Lénárt András – Huszadik századi nyilvános, elsősorban politikai indíttatású erőszak-ábrázolások – kutatás folytatódott + tanulmány a 2014. évi Évkönyvben, valamint az angol Búvópatakok-kötethez.
Rainer M. János – Volt középosztály és szovjet típusú rendszer (katonatisztek) – kutatás folytatódott + tanulmány a 2014. évi Évkönyvben, valamint az angol Búvópatakok-kötethez.
Sárközy Réka – Használható múlt? Történeti narratívák és emlékezet a magyar történelmi dokumentumfilmben 1992-2010 – kutatás folytatódott + tanulmány a 2014. évi Évkönyvben.
Somlai Katalin – Magyarország nyugati ösztöndíjpolitikája a Kádár-korszakban c. doktori PhD disszertációhoz kutatás folytatódott, + az angol Búvópatakok-kötethez.
Tabajdi Gábor – Kereszténydemokraták a Kádár-korszakban – kutatás folytatódott + tanulmány a 2014. évi Évkönyvben, valamint az angol Búvópatakok-kötethez.
Ungváry Krisztián – A hírszerzés és kémelhárítás Magyarországon 1945-1990; Nyilas elitek sorsa 1945 után – kutatás folytatódott + tanulmány a 2014. évi Évkönyvben, valamint az angol Búvópatakok-kötethez.


Budapest, 2015. január 3. Dr. Rainer M. János, osztályvezető