Szerzői előszó
Az 1956-os Intézet közös munkáját harmadik éve határozza meg a 2021 őszén elnyert négyéves NKFIA támogatás. Kutatási tervünk, amelynek címe A Kádár-korszak és a rendszerváltás. Elit, értékrend és konfliktus volt, lassan befejezéséhez közeledik. Az első évet a fogalmi keretek kijelölése, mindenekelőtt az elit, illetve az úgynevezett szubelit fogalmának meghatározása és azok első megközelítései fémjelezték. A második évben a lépték szűkítése mellett döntöttünk, a választás a gazdaság területén működő funkcionális elitcsoportra esett. Harmadik kutatási évünk középpontjában az elitet és a szubelitet érintő konfliktusokat választottuk a kutatás témájául.
A kutatás kezdetén azt feltételeztük, hogy az életszínvonal emelését, vagyis az egyéni és társadalmi fogyasztást középpontba helyező kádári társadalom- és gazdaságpolitika, illetve a rendszer szocialista önképe között feszültség keletkezett. Ebből társadalmi, politikai, generációs, érdekcsoport- stb. konfliktusok adódtak. Az értékfeszültség és a konfliktusok különféle egykorú diskurzusokban jelentek meg. A különféle későbbi életút-elbeszélésekben az egykorú diskurzusok résztvevői jellegzetes elbeszélő stratégiákban mondták el ezek történetét. Annak idején azt terveztük, hogy tanulmányozzuk a rendszerváltás diskurzusait is, amelyek a szocializmus, modernizáció, felzárkózás stb. problémáit a változás fogalmi keretébe ágyazták, és várakozási horizontokat jelenítettek meg.
Egyidejűleg pedig meg kellett fogalmazniuk a folytonosság és a szakítás területeit, dimenzióit is. A későbbi elbeszélésekben pedig az ebből keletkező feszültséget kellett megfelelő elbeszélő stratégiával feloldani. Nem szándékoztuk általában vizsgálni a Kádár-korszak és a rend- szerváltás feszültségeit, konfliktusait, illetve elbeszélésük utólagos narratív stratégiáit. A kutatócsoport résztvevői ezt az általános vizsgálati keretet résztémák elemzésében alkalmazták. Ennek eredményeképpen az itt jelzett gondolkodási keretben igen különböző résztémákat vizsgáltak munkatársaink, különféle megközelítésben és mélységben. Jelen évkönyvünk talán inkább szemlélteti a kutatói útkeresést, mint a közös elemzési kereteket.
A kötet első tanulmánya a szerkesztő munkája, amely abból indul ki, hogy a szovjet típusú rendszer társadalma mint modern társadalom szinte nem is képzelhető el konfliktusok egész hálója nélkül. A 20. század komplex társadalmaiban aligha van olyan csoport, amely konfliktushelyzetben zéró lehetőséggel rendelkezett érdekei érvényesítésére. A század első felének új típusú diktatúráiban kétségkívül mind nagyobb csoportok kerül- tek hosszabb-rövidebb időre ehhez hasonló helyzetbe. Nem csoda, hogy a szovjet típusú rendszer korai történetírása is felvetette ezt a kérdést. Sok évtizedes vita nyomán jutott ez a beszélgetés oda, hogy ez a rendszer is tele volt konfliktusokkal, számos ágenssel. Konfliktusok zajlottak az elitben, az uralom gyakorlása során az elit és más társadalmi csoportok között, és az eliten kívül is. Ám ma is létezik olyan megközelítés, amely szerint a szovjet típusú rendszer szinte egyetlen konliktusa az egységes hatalmi elit és a társadalom között létezett, amelyben az utóbbi a vesztes. A tanulmány először a szovjet típusú rendszer korai (1950-es évekbeli) elemző kereteiben vizsgálja a konfliktus szerepét. Ezt követően az 1960-as évek revizionista szovjetológiája vonatkozó javaslatairól szól. A harmadik rész a szovjet típusú rendszer bukása utáni összegzések konfliktusképét vizsgálja. Ezt követően kísérletet tesz az elitekben zajló konfliktusok történeti tipológiájának felvázolására. Végül egy ezzel kapcsolatos újabb magyar jelenkortörténeti értelmezési vita ismertetése zárja a tanulmányt.
Az ezt követő három szöveg elsősorban az eliten belüli konfliktusokról szól.
Szegő Iván Miklós tanulmánya egyrészt megkülönbözteti a szovjet típusú rendszerekelet-közép-európai és kelet-balkáni változatait, másrészt megpróbálja tisztázni a szubelitek szerepét a romániai és a bulgáriai nemzeti kommunizmus kiépítésében 1944 és 1992 között.
A szovjet típusú rendszer lényegét tekintve nem voltak döntő különbségek a két regionális változat között, és különösen az ötvenes évek elején nem sokban különbözött Kelet-Közép-Európa és a Kelet-Balkán. Az 1953- as, 1956-os és 1961-es desztalinizálási hullámok azonban Romániában és Bulgáriában nagyon gyengék voltak, a sztálinista (szub)elitek a Kelet-Balkánon intaktak maradtak. Az 1950-es évek közepétől egyre nyilvánvalób- bá vált a „kelet-balkáni különút”: előbb a hruscsovi sztálintalanítástól való „finom” elszakadás, majd a román külpolitika látványos elhatárolódása a Brezsnyev-doktrínától 1968 augusztusában. A KGST „szocialista közös piaccá” való alakításával szembeni román–bolgár ellenállás a Kelet-Balkán gazdasági elmaradottságából fakadt. A térség legfőbb sajátossága – a nemzetállam megkésett fejlődése miatt – a nacionalizmus és a marxizmus–leninizmus ideológiai keveredése lett, ami mindkét országban jelen volt már 1945-től, de igazán az 1970-es években erősödött fel. A két ideológia keveredése Kelet-Közép-Európában is kimutatható, de a Kelet-Bal- kánon a nacionalizmus sokkal fontosabbnak bizonyult.
Romániában és Bulgáriában a szubelitek is más szerepet játszottak, mint Kelet-Közép-Európában: nem váltak ellenelitté, de még a reform- (szub)elitek sem jelentek meg. A rezsimek bukásában a szubelitek egészen más csoportjai játszottak kulcsszerepet: az etnikai kisebbségek vezető rétegei. A nemzeti kommunizmus a gorbacsovi Szovjetunió külső befolyásával párhuzamosan a Kelet-Balkánon az 1980-as évek végére a bukás fő okává vált. A sztálinizmussal kombinált nemzetépítési kísérle- tek a kisebbségek ellenállásába ütköztek. Így a gazdasági és társadalmi válság súlyosbodása miatti általános elégedetlenség közepette az etnikai kisebbségek politikailag aktív szubelitjei kulcsszerepet játszottak a szovjet típusú rendszerek kelet-balkáni változatainak megdöntésében.
Tabajdi Gábor tanulmánya elsősorban a jelenkortörténeti irodalom áttekintésén alapul, és további vizsgálódásokat orientáló hipotéziseket, kutatási lehetőségeket fogalmaz meg. Kutatási hipotézise szerint az egyházpolitika területén komplexen és sűrítetten mutathatók ki a kádári hatalomgyakorlás jellegzetességei. Az egyháztörténeti kutatások eredményei lehetőséget adnak arra, hogy a diktatórikus rendszer társadalmi jelenségeit az üldöztetés (a mindennapi diszkrimináció) és a modernizáció (a szekularizáció) kihívásai alapján is értelmezni lehessen. A hatvanas évektől a magyar pártállam az egyházpolitikát elsősorban a „szövetségi politika” részeként értelmezte. Az egyházak (mint intézmények) rendszerbe történő integrálásának egyik látható intézményes eszköze a Hazafias Népfront lett. Ugyanakkor a vallásosság (intézmények, kö- zösségek, személyek) kezelésében (megfigyelésében, bomlasztásában, integrálásában) számos végrehajtó szerv tevékenykedett: az Állami Egyházügyi Hivataltól a propagandaszerveken át a politikai rendőrségig. A személyes dimenzió feltárásához kézenfekvőnek tűnik a „lelkiismereti konfliktusokra” fókuszáló vizsgálódás. A fogalom erőteljesen volt jelen a kádári nyilvánosságban. Az egyházpolitikai gyakorlatban egyszerre érzékelhető a kádárizmus általános konfliktuskerülő, depolitizáló törekvése, valamint konfliktusgeneráló, illetve -menedzselő tevékenysége. Az egyházpolitikában megragadható kiszervezett és delegált konfliktusok a hatalmi működés esszenciális elemei. A korszak egyház- politikájában lényegében minden egyedi ügyben jelen volt a konfliktus lehetősége, ám a mindennapokban a kádárizmus szituatív hatalomgyakorlása az általánosabb társadalompolitikai célkitűzésekhez igazodott. Ezek a mechanizmusok más közpolitikai szférában (például nemzetiségi politika, kultúrpolitika stb.) is kimutathatók.
Lénárt András tanulmánya egy látszólag „ártalmatlan”, jóllehet úttörőnek tartott kulturális esemény, Féner Tamás 1983-as fotókiállítása kapcsán próbálja érzékeltetni a késő Kádár-korszak zsidósággal kapcsolatos reflexeit és állásfoglalásait. Ha csak a kiállítás körül bábáskodók hátterét nézzük, az alkotó Féneren túl a Néprajzi Múzeum két közvetlen munkatársa, akik a kiállításon dolgoztak, zsidók voltak. A kiállítás létreho- zásában szerepet játszott Scheiber Sándor tudós rabbi, a Zsidó Teológiai Szeminárium nemzetközi hírű, néprajzi témákban is jártas igazgatója, és Benoschofsky Ilona, aki hosszú éveken át a Zsidó Múzeum igazgatója volt. A kiállítás szervezői úgy emlékeztek, hogy Aczél György, az MSZMP KB titkára nem sokkal a megnyitó előtt be akarta tiltani a kiállítást, félvea Budapestre látogató palesztin küldöttség okozta esetleges problémáktól. A szöveg számos példát hoz arra, hogy a Kádár-rendszer nyilvánosságá- ban milyen óvatosan és ellentmondásosan kezelték a zsidóság fogalmát.
A kötet második blokkjának három tanulmánya az elitből/szubelitből való kikerülés veszélyéről, illetve ellenkezőleg, az elitstátusz megszerzése során fellépő konfliktusokról szól. Eörsi László készülő életrajzi monográfiájának első fejezete Király Béla tábornok pályafutásának első részét öleli fel. A második világháború alatt fiatal vezérkari százados- ként életét kockáztatta a fronton, majd a Szálasi-kormány alatt a Honvédelmi Minisztériumban. Szovjet hadifogságba került, ahonnan megszökött, részt vett a „demokratikus” magyar hadsereg újjászervezésé- ben. A kialakulóban lévő sztálini rendszerben tábornokká léptették elő, mégis annak bukását kívánta. Még kémkedést is vállalt, de ez majdnem az életébe került. Kivételes tehetsége, szakértelme, magabiztos fellépése és karizmája tette őt az 1956-os forradalom fő fegyveres szervezőjévé. Az emigrációban néhány évig meghatározó politikai vezető volt a magyarság körében, majd történész lett, és különös elismerést szerzett kiadói tevékenységével. A rendszerváltás utáni politikai szerepvállalásával a magyar demokrácia megerősítésére törekedett. Király a második világháborúban katonaként is megállta a helyét. A fronton, éles harci helyzetekben kezdettől fogva kitűnt jó döntéseivel, határozottságával, energiájával, személyes bátorságával, sőt humanizmu- sával. Szerencsétlenségére mindezen erényeit – bár embermentő tevékenységét elismerték – a tengelyhatalmak érdekében kellett mozgósítania, csakúgy, mint szervezőkészségét. A szöveg a fiatalkorától, katonai neveltetésétől a második világháború végnapjaiig követi végig Király életútját.
Ungváry Krisztián és Ványai Márton munkája is katonatisztekről szól, a Budai Önkéntes Ezred tisztjeinek történetével foglalkozik, akik a háború végén átálltak a szovjet hadsereg oldalára. A vizsgálat legfontosabb forrásaként az érintett tisztek személyi anyagai szolgáltak. A szerzők kitérnek a katonák motivációjára, a veszteségekre, a parancsokra és kitüntetésekre. Külön elemzik az egység parancsnoka, Variházy Oszkár szerepét és pályáját. Áttekintik az érintettek 1945 utáni életútját, amelyben jelentős szerepet játszott fegyveres szolgálatuk a szovjet hadseregben. A budapesti önkéntesekről számos történetírói munka született, kiemelt figyelmet kapott a politikai emlékezetkultúrában is.
Bárány Balázs írása is egy életrajz részlete: a jelentős szociáldemok- rata vezető, Marosán György 1945 és 1948 közötti pályafutását ismerteti. Azt vizsgálja, hogyan vált a háború utáni Szociáldemokrata Párt baloldalának egyik vezető alakjává és – akarva vagy akaratlanul – a kommunista hatalomátvétel eszközévé. Marosan részese volt, olykor formálta a „fordulat éveinek” számos konfliktusát; néhányat ő maga generált. Elég csak az 1945-ös és 1947-es („kék cédulás”) választások körüli pártküzdelmekre, a Szociáldemokrata Párt belső harcaira vagy a népbírósági perekre gondolni. Ebben az időszakban vált Marosán közismert populista politikussá, ezért a tanulmány foglalkozik a politikus és a tömeg viszonyával is. Külön rész foglalkozik Marosán diplomáciai tevékenységével. Ennek a legfontosabb része a szovjetekkel való kapcsolata volt, de szó esik Nagy-Britanniával, Jugoszláviával, Romániával és Albániával kapcsolatos tevékenységéről is.
Ellentmondásos és változó emlékezetű korról szólunk, ezúttal talán a szokásosnál némiképp szerteágazóbb tematikával. Az időszak konfliktusokban is felettébb gazdag volt. Ahogyan eddigi munkáink, ez az évkönyv is csupán ajánlat: megközelítések olyan beszélgetések alapjául, amelyek lehetőségében továbbra is bízunk.