Előszó
Ez a könyv virtuális kerekasztal-beszélgetés a rendszerváltozásról, annak is egy sajátos metszetéről, az 1956-os forradalom szerepéről a változásban – és a változás szerepéről az ötvenhatosok életében. A képzeletbeli beszélgetés keretében az Oral History Archívum életútinterjúiból idézek hosszabb-rövidebb részleteket. Az archívum ezer életútinterjúja közül több mint hatszáz az elmúlt húsz évben készült,  ezekből választottam ki nyolcvankilencet, hogy segítségükkel az 1988–92 közötti időszakot bemutassam.

A kötetben megszólaló emberek sokfélék. Vannak, akik felnőttként, mások gyerekként szereztek élményeket a forradalom napjaiban, vannak, akik maguk nem emlékezhetnek ugyan 56 őszének történéseire, de szüleik tettei, majd a forradalom leverését követő megtorlás az életüket alapvetően meghatározta. Az emlékezők között vannak a forradalom leverése után szabadságvesztésre ítéltek, munkahelyüktől megfosztottak, emigrációba menekültek – és kivégzett vagy bebörtönzött ötvenhatosok évtizedeken át diszkriminált hozzátartozói is. Megszólalnak néhányan a Kádár-rendszer ellenzékéhez tartozók közül, és olyanok is, akik akkor a hatalmat képviselték.

A történelmi periódusról és a forradalom rendszerváltozásban betöltött szerepéről az elmúlt években több történettudományi munka született.  A sajtóban rendszeresen jelennek meg esszék, elemzések, visszaemlékezések, és az elektronikus média is folyamatosan felidézi a húsz éve történteket. A kötetben kirajzolódó történet – nyolcvankilencben ötvenhat – az ötvenhatosok és a rendszerváltás kapcsolatát mikrotörténeti megközelítésben, a személyes emlékeken keresztül tárja az olvasó elé.

A virtuális beszélgetés résztvevői felidézik a húsz évvel ezelőtti eseményeket, az euforikus hónapok hangulatát, még erős és lassan oldódó félelmeiket, bontakozó reményeiket, csalódásaikat, örömeiket, a szabadság hosszú idő után először megtapasztalt mámorító érzését, a titokban elföldelt kivégzettek felkutatását, megrendítő exhumálásukat, tényleges vagy jelképes eltemetésük és 1989. június 16-a katartikus hatását. Bepillanthatunk a Történelmi Igazságtétel Bizottsága alakulásának részleteibe, a hatalommal folytatott politikai harcuk fordulataiba, eredményeibe és kudarcaiba – végül az ötvenhatosok között folyó lehangoló csatározásokba, csalódásaikba, megkeseredettségükbe.

A kiválasztott interjúk közül néhány 1989 elején készült – amikor a politikai harc kimenetele még kétséges volt –, rájuk a reményteli várakozás, az elbeszéléssel egyidejű eseményekre való reflektálás jellemző. Az egy-két, vagy akár húsz évvel későbbiek már eltávolodva, az azóta szerzett ismereteket, utólag megformált véleményeket is beépítve szelektálnak, értékelnek, magyaráznak. A személyes emlékekben így helyet szorít magának a kollektív emlékezet. Az emlékmozaikok hol kiegészítik egymást, hol vitába keverednek, továbbgördítik a történetet, vagy visszalépnek az időben, hogy aztán egy-egy asszociáció trambulinjáról évtizedeket ugorjanak a jövőbe, majd újra vissza, a történet vagy az elbeszélés idejébe.

Az OHA interjúiból korábban is születtek hasonló összeállítások, ez a könyv ahhoz a sorozathoz kapcsolódik, amely a személyes emlékeken keresztül idézi fel közelmúltunkat: az 56-os forradalom napjait, a hatvanas éveket és az ötvenhatos elítéltek gyermekeinek sorsát.
A történet elemei az életútinterjúkból kiválasztott interjúrészletek. Az interjúk leiratai élő beszélgetést rögzítenek, a kötetben viszont szerkesztett monológokat olvashatunk. Ezek láncolatából jön létre egy új történet, a szerzőé: 56 és a rendszerváltás kapcsolatának egy lehetséges olvasata.

A szerkesztés során töröltük az ismétléseket, kiigazítottuk a nyilvánvaló tévedéseket, nyelvi sutaságokat, de nem változtattuk meg a beszélőre jellemző szóhasználatot, stílust. A legszükségesebb korrekciókat, magyarázatokat lábjegyzetben adjuk meg. Az interjúrészletek előtt feltüntetjük az emlékező nevét és zárójelben az interjúkészítés évét.

A Nagy Piroska 1988. március 15-e és 1989. október 23-a között készült felvételeiből összeállított fotóesszé a korszak vizuális felidézéséhez ad segítséget. Nagy Piroska az USA-ban született – szülei a forradalom leverése után menekültek Amerikába –, a nyolcvanas években Budapesten járt egyetemre. Neki a forradalom nem volt tabu – mint itthon felnőtt kortársai többségének –, hanem a magyar történelem katartikus pillanata, amelynek emlékét ápolni kell. Morális parancsnak, küldetésnek tekintette, hogy az ellenzéki megmozdulásokat dokumentálja, és tudósítson róluk. Képei külföldi újságokban is megjelentek. Küldetése 1990 májusában, az új, szabadon választott Országgyűlés megalakulásakor véget ért. Köszönet érte, hogy felvételei egy részét a kötet rendelkezésére bocsátotta.

Köszönet illeti a képzeletbeli kerekasztal résztvevőit, akik életútjuk elbeszélésével hozzájárultak az OHA gyűjteményének gyarapításához, az interjúk készítőit, akik empatikus figyelemmel segítették az emlékezőket múltjuk felidézésében, valamint Kőrösi Zsuzsannát és Keller Márkust, akik A forradalom emlékezete című kötet összeállításakor rendszerváltással kapcsolatos interjúrészleteket is gyűjtöttek, amelyek közül több bekerült ebbe a könyvbe. És köszönet mindazoknak – különösen Török Gyöngyvérnek, Nácsa Klárának és Molnár Iscsu Istvánnak –, akik segítették a kötet létrejöttét.

Budapest, 2009. október              Molnár Adrienne