Könyvelő, technikus. 1946-50 között a Magyar Kollégiumi Egyesület főtitkára, a Nékosz alelnöke, valamint a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium munkatársa volt. 1950-ben elbocsátották. Könyvelőként, később üzemgazdasági osztályvezetőként dolgozott. A forradalom alatt az óbudai 2. Számú Épületelemgyárban a munkástanács elnökévé választották, majd a gyár igazgatója és a Nagy-budapesti Központi Munkástanács tagja lett. 1958-ban 8 év szabadságvesztésre ítélték, 1961-ben szabadult. 1985-ös nyugdíjazásáig a Kőbányai Porcelángyárban segédmunkás, fordító, majd középvezető volt.

Jogtanácsos. 1956-ban a Tiszavasvári Alkaloida Gyógyszergyár Munkástanácsának és a község forradalmi tanácsának elnöke. Négy év börtönbüntetésre ítélték.

Fényképész, fotóművész. 1954-ben műtermet nyitott a Király utcában. A forradalom alatt Budapest utcáin fényképezett, a képek megjelentek nyugati lapokban. 1957-ben disszidált. Rövid bécsi, majd németországi tartózkodás után 1959-től az USA-ban élt, elsősorban laborálással foglalkozott. 2002-ben hazatelepült.

Betanított munkás, gépkocsivezető, 1990 után önkormányzati képviselő, bérleményellenőr. Apját, Andi József (1924-58) katonatisztet, aki 1956. november 2-tól a csepeli nemzetőrség tagjaként részt vett a fegyveres ellenállásban, halálra ítélték, és kivégezték. A családot emiatt sorozatos diszkrimináció érte.

Jogász, szociológus. 1956. november 4-e után egyetemi hallgatóként részt vett a Magyar Értelmiség Forradalmi Bizottsága munkájában és a szellemi ellenállásban. 1957-ben 5 hónap szabadságvesztésre ítélték. Szabadulása után fordítóként, majd 1962-84 között a Központi Statisztikai Hivatalban szociológusként dolgozott. 1984-től a közgazdaság-tudományi egyetem tanszékvezető egyetemi tanára, 1991-től az egyetem rektora volt. 1990-ben az MTA tagja lett.

Közgazdász. Franciaországban született, a családja a háború után költözött Magyarországra. 1966-1989 között a Ganz Danubius Hajó és Darugyárban dolgozott, gyakornokként kezdte és az utolsó hét évben a vállalat vezérigazgatója volt. 1991-től a Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási (később Budapesti Corvinus) Egyetemen tanít, egyetemi tanár. 1989-ben az MSZMP kerületi első titkára volt, majd az MSZP Központi Pénzügyi Ellenőrző Bizottságának lett tagja.

Literary historian. He was out of work for a year after signing the human-rights document Charter 77 in 1979, a member of the circle of supporters of the democratic opposition in Hungary, and a department head at the Institute of Literary Studies of the Hungarian Academy of Sciences.

Szerszámkészítő. 1955-1956-ban a Petőfi Kör tagja volt. 1956-ban a kispesti nemzetőrség vezetője volt. Decemberben elhagyta az országot, Ausztráliában, Melbourneben telepedett le. 2001-ben családjával együtt hazaköltözött. A Magyar Szabadságharcos Világszövetség ügyvezető elnöke.

Villamosmérnök, automatika szakmérnök. 1956-ban Székesfehérváron újságíró, a forradalom alatt a Vörösmarty Rádió riportere, emiatt elbocsátották állásából. 1957-1972 között a Budapesti Híradástechnikai Gépgyár munkatársa, telefontervező. 1972-1989 között a Honvédelmi Minisztérium távhívó rendszerének kifejlesztője.

Tanár, újságíró. 1956 októberében Tatabányán részt vett a Komárom Megyei Figyelő szerkesztésében. A forradalmat támogató cikkei miatt 1958-ban másfél év szabadságvesztésre ítélték. 1959 áprilisában szabadult. Előbb fizikai munkás volt, majd 1961-től újból tanított.

Tanár, közgazdász. 1932-1949 között a Magyar Nemzeti Bankban tisztviselő, osztályvezető-helyettes, majd 1954-ig a Pénzügyminisztérium devizagazdálkodási osztályának vezetője. 1954-1975 között külkereskedelmi miniszterhelyettes, államtitkár. A Külkereskedelmi Bank alapító elnöke.

Zenész. 1959-től műszerész szakmunkás volt, a hatvanas évek második felétől pedig a vendéglátó-iparban dolgozik, mint zongorista. 1968-tól főállásban zongorázik szólóban és különböző zenekarokban egyaránt. 1976 óta - Seres Rezső utódaként - a Kispipa étteremben zongorázik. A zenélés mellett taxisofőr és gépjárműoktató, valamint egy társasház műszaki vezetője.

Kalauz. 1956-ban részt vett a Magyar Rádió épületének ostromában, a BESZKÁRT munkástanácsának elnökhelyettese volt. 1958-ban nyolc év börtönbüntetésre ítélték.

Porcelánfestő. Szófiában a Magyar Köztársaság követségének alkalmazottja. Édesapját, Bali Sándor (1923-1982), szerszámkészítőt, a Budapesti Híradástechnikai Gépgyár Munkástanácsának elnökét, a Nagy-budapesti Központi Munkástanács egyik vezetőjét 1958-ban tizenkét évi börtönbüntetésre ítélték.[GY]

Kertészmérnök. 1948-ig gyöngyösi, illetve gyöngyöshalmaji földbirtokos volt. 1942-ben munkaszolgálatra, 1944-ben a mauthauseni, majd a gunskircheni megsemmisítő táborba hurcolták. 1948-ban kuláknak nyilvánították, Budapestre költözött. 1953-tól a Mányi Állami Gazdaság főagronómusa volt. 1959-től a Fejér Megyei Állami Gazdaságok Igazgatóságának főkertésze, 1964-től az Állami Biztosító kárbecslési szakértője, majd a Kertgazdaság című folyóiratnak szerkesztője, a Kertészet és Szőlészet, a Kertbarát Magazin és a Kerti Kalendárium című lapok főszerkesztője volt.

Jogász, szociológus. 1956-ban a Ravill Kereskedelmi Vállalat munkástanácsának elnöke. 1965-ben Németországba emigrált. Az Európai Magyar Protestáns Szabadegyetem egyik alapítója, egyetemi tanár Berlinben.

Jogász. 1979-ben a szegedi József Attila Tudomány Egyetemen szerzett jogi diplomát. Feleségével közös irodában folytatott ügyvédi praxist. 1989-ben először csak szakértője a Független Kisgazda-, Földmunkás és Polgári Párt elnökségének, az 1994-es választásokat követően már főtitkár-helyettes. Az 1997-es országgyűlési időközi választáson a párt elnöke, Torgyán József támogatásával parlamenti képviselő, 1998 és 2001 között tagja az FKGP országos vezetésének, a párt parlamenti frakciójának vezetője.

Újságíró, 1948-ig kisgazdapárti politikus. A Rajk-perben népbíró. 1948-tól a Magyar Rádió elnöke, 1950-1980 között az MTI vezérigazgatója. 1953-1975, illetve 1978-1989 között az Elnöki Tanács tagja, 1949-1990 között országgyűlési képviselő. 1965-1974 között a Magyar Újságírók Országos Szövetsége, 1949-1963 között a Magyar Labdarugó-szövetség elnöke.

Ékszertervező iparművész, keramikus. 1934-1944 között a Szocialista Művészek Csoportjának tagja. 1944-ben Fekete Nagy Bélával üldözött zsidók számára több ezer hamis iratot gyártott. [T]

Cipőfelsőrész-készítő, jelenleg háztartásbeli. Édesapját, Batonai László segédmunkást (1927-1957), aki 1956. november 1-4. között a XXII. kerületben nemzetőr volt, 1957-ben lőszer- és fegyverrejtegetés miatt statáriális bíróság halálra ítélte, majd kivégezték.[GY]

Technikus. 1933-ban a Pázmány Péter Tudományegyetemen folyó kommunista diákszervezkedés miatt egy év börtönbüntetésre ítélték. Emigráns Csehszlovákiában és Angliában. Férje, Havas Endre, aki 1944-1949 között Londonban és Párizsban Károlyi Mihály munkatársa volt, 1953-ban börtönben halt meg.

Kertészmérnök. 1956-ban nemzetőr és a Kertészeti és Szőlészeti Főiskola MEFESZ-szervezetének titkára volt. 1956 novemberében röplapokat terjesztett. 1958-ban másfél év felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték. Tanulmányait nem folytathatta. Több téeszben agronómusként dolgozott, 1963-ban levelező tagozaton kertészmérnöki diplomát szerzett. 1967-ben a Szobi Szörp Gyümölcsfeldolgozó Rt. egyik alapítója. A hetvenes évektől kutatóintézetekben dolgozott és export-szaktanácsadó volt. A kilencvenes évektől borkészítéssel és borkereskedelemmel foglalkozik.

Vegyészmérnök. 1956-ban a Tiszamenti Vegyiművek munkástanácsának elnöke, két és fél év börtönbüntetésre ítélték.

Modellező. Alapító tagja, majd szóló táncosa a Bihari Táncegyüttesnek. 1956-ban részt vett a Corvin közi harcokban, a Rádió ostrománál. Novemberben disszidált, egy évet Belgiumban élt, majd hazajött. 1980-ban az NSZK-ba disszidált. A rendszerváltás után hazatelepült.

Katonatiszt. 1956-ban a miskolci katonai kiegészítő parancsnokság vezetője, a nemzetőrség parancsnokhelyettese. 1957-ben leszerelték a hadseregből, ezt követően a vendéglátóiparban dolgozott.

Költő, szerkesztő. 1956-ban Miskolcon a TIT megyei szervezetének irodalmi-művészeti szaktitkára volt. Október 22-én felszólalt a miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem diákparlamentjén, majd a városi nemzeti bizottság tagja lett. 1958-ban két év szabadságvesztésre ítélték, egy év múlva a fellebviteli tárgyaláson szabadlábra helyezték, majd fél évre Tökölre internálták. Szabadulása után segédmunkás volt, később iskolai könyvtárosként dolgozott. 1965-74 között az MTV szerkesztője, majd az Új Írás rovatvezetője volt.

Közgazdász, egyetemi tanár. 1970-től a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen, a Rajk László Szakkollégiumban, illetve egy félévig cserediákként Moszkvában tanult. 1975-től 1990-ig az Országos Tervhivatal Tervgazdasági Intézetében dolgozott. 1989-ben részt vett a Nemzeti Kerekasztal-tárgyalásokon, illetve a Magyar Demokrata Fórum gazdasági programjának kidolgozásában. 1990-től ipari és kereskedelmi miniszter, 1991–1994 között a Magyar Nemzeti Bank elnöke volt. 

Katonatiszt, energetikus. 1956-ban a debreceni nemzetőrség parancsnokhelyettese volt. Megtagadta a tiszti nyilatkozat aláírását, 1957 februárjában leszerelt. 1958 áprilisában másfél év szabadságvesztésre ítélték. 1959-ben szabadult, az építőiparban helyezkedett el, 1968-tól termelőszövetkezetben dolgozott, 1991-ben Magyarcsanád alpolgármestere lett.

Esztergályos. 1956-ban Miskolcon a Dimávag munkástanácsának elnöke, a 21 pontból álló munkáskövetelések egyik összeállítója, a Borsod Megyei Munkástanács elnökhelyettese volt. 1956. november 5-én Ungvárra hurcolták, december elején bocsátották szabadon. 1958-ban a bírósági tanúkihallgatáson kiállt munkatársai mellett, aznap letartóztatták, majd 15 év szabadságvesztésre ítélték. 1961-ben szabadult. Nem vették vissza korábbi munkahelyére, a Lenin Kohászati Művekben dolgozott a szakmájában. 1986-tól nyugdíjas.

Irodalomtörténész, műfordító. 1963-ban végzett orosz-cseh szakon az ELTE Bölcsészettudományi Karán, azóta az MTA Irodalomtudományi Intézetében dolgozik. A kelet-európai irodalom összehasonlító történetével és irodalomelmélettel foglalkozik, a magyarországi baltisztika megalapítója. 1968-69-ben részt vett a végül betiltott Eszmélet c. folyóirat előkészítésében és szerkesztésében.

Mérnök. 1956-ban a békéscsabai Barnevál munkástanácsának elnöke. Hat év börtönbüntetésre ítélték.

Erdőmérnök, szakfordító. 1924-től Somogy megyében erdőmérnök, 1947-től Szegeden erdőgazdasági igazgató, 1950-től középiskolai tanár. 1953-1966 között az Erdőgazdasági Tervező Iroda osztályvezetője.

Építész, egyetemi tanár. 1955-től a Dél-Magyarországi Tervező Vállalat tervezője, majd műszaki igazgatóhelyettese, 1982-től a Magyar Építőművészek Szövetségének elnöke.

Mérnök, építésvezető. 1956-ban tizenhét évesen csatlakozott a Széna téri, illetve a Maros utcai fegyveres csoporthoz. November közepén elhagyta az országot, Ausztriába, majd Angliába emigrált. Jelenleg Új-Zélandon él.

Matematikus. Pályáját filozófusként kezdte, a Szikra Könyvkiadó Marx és Engels sorozatának fordítója és szerkesztője volt. A hetvenes évektől nyugdíjazásáig a SZTAKI-ban matematikusként dolgozott. [MM]

Báb- és díszlettervező művész. Előbb a Művész Színházban, majd Győrött volt színésznő. 1951 és 1968 között az Állami Bábszínház felnőtt- és gyermekműsorainak meghatározó művésze, rangos kitüntetésekkel elismert báb- és díszlettervezője volt. Többek között Mazsola és Misi Mókus bábfigurájának megalkotója.

Nyomdász, katonatiszt. Az 1956-ban a Berzenczey utcai fegyveres csoport tagja. 1957-ben életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték. 1970-ben szabadult.

Közgazdász. 1951–1967 között a Központi Statisztikai Hivatal munkatársa, 1973-ig a Minisztertanács Gazdasági Bizottságának szaktanácsadója, majd titkárságának vezetője volt. Ezt követően a Magyar Nemzeti Bank elnökhelyetteseként dolgozott.

Orvos, szakíró, egyetemi tanár, illegális kommunista. Kolozs megye alispánja, majd a Magyar Népi Szövetség egyik vezetője, nemzetgyűlési képviselő. 1945-1948 között a kolozsvári Bolyai Egyetem, majd 1948-1949-ben és 1964-1967 között a marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Intézet rektora. 1949-ben hat év börtönbüntetésre ítélték. 1986 óta Budapesten él.

Gépész, szállításvezető. 1956-ban a Berettyóújfalui Forradalmi Bizottmány karhatalmi szekciójának tagja, majd a nemzetőrség parancsnoka. 1957 őszén letartóztatták, és hat év börtönbüntetésre ítélték.

Földműves, kereskedő. 1956-ban a Berettyóújfalui Forradalmi Bizottmány vezetőségének tagja. 1958-ban négy év börtönbüntetésre ítélték.

Erdész. 1956-ban erdészeti középiskolás volt Sopronban. Budapesten csatlakozott a Széna téri felkelőkhöz, novembertől részt vett az emigráció szervezésében, majd az angol hírszerzés megbízásából magyarországi futárszolgálatot teljesített. 1958-ban 12 évi szabadságvesztésre ítélték. 1963-ban szabadult, az Erdészeti Tudományos Intézetben helyezkedett el. 1965-ben koholt vádak alapján 8 hónap felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték, és állásából elbocsátották. Ezután különböző alkalmi munkákból élt, majd az Erdért munkatársa lett, természetvédelemmel foglalkozott. 1990-től vállalkozó.

Író, költő, műfordító. 1967-ben a Munkásmozgalmi Múzeumban dolgozott. 1968-ban egy maoista csoport tagjaként államellenes összeesküvésért letartóztatták, eltiltották a publikálástól, és elbocsátották a munkahelyéről. Szabadfoglalkozású fordító lett. A hetvenes években a magyar demokratikus ellenzékhez tartozott. 1984-86 között a DAAD berlini ösztöndíjasa, a Brémai Egyetem kutatója volt. 1987-95 között Bécsben élt, német és magyar újságok, rádiók munkatársa volt. 1995 óta Berlinben él, 1999-ig a berlini Magyar Kultúra Háza (Collegium Hungaricum) igazgatója volt. [MM]

Újságíró. 1950-től a csepeli Fogaskerék munkatársa, majd 1953-ban beiskolázták a katonatiszti főiskolára, de 1955-ben elbocsátották. Ezt követően a Csepel Vas- és Fémművekben segédmunkás. 1956. október 25-től tagja a csepeli forradalmi bizottságnak. 1956 novemberében elhagyta az országot, az USA-ban él.

1944-től pártalkalmazott. 1945-1956 között Győr- Sopron, majd Szolnok megyei elsőtitkár, az MKP, illetve az MDP KV tagja. 1975-ben gyárigazgatóként ment nyugdíjba. Az interjú elsősorban a kommunista párt vezető testületeiről, az 1956-os forradalmi eseményekről és Szigethy Attiláról tartalmaz információkat.

Gépészmérnök, sportrepülő. A Csonka Gépgyár, a Magyar Vagon- és Gépgyár, illetve a Kohó- és Gépipari Tervező Vállalat vezető munkatársa. 1947-1949 között összeesküvés és szabotázs vádjával az ÁVO többször letartóztatta.

Szerszámkészítő. 1951-1955 között katonatiszt. 1956-ban a Telefongyár ideiglenes munkástanácsának elnöke. 1957 márciusában vizsgálati fogságban volt.

Költő. 1944-1945 telén az Ideiglenes Nemzeti Kormány tisztviselője, majd hadifogoly a Szovjetunióban. 1947-1949 között az FKgP központjában dolgozott, ezt követően terményfelvásárló. 1956-ban a Magyar Írók Szövetsége november 2-i taggyűlésének aktív résztvevője.

Jogász. 1956-ban a Baranya Megyei Nemzeti Munkástanács tagja, részt vett Pécs védelmének és a bányászzászlóalj felfegyverzésének megszervezésében. 1957-ben letartóztatták, majd bizonyítékok hiányában felmentették.

Etnográfus, népzenekutató. 1926-tól a kolozsvári Tanítóképző Főiskola tanára, 1940-1944 között igazgatója. 1944-től Budapesten élt. 1945-1949 között a Népjóléti Minisztérium munkatársa, majd gimnáziumi tanár.

Közgazdász. 1950-ben Kistarcsán, 1951-1953 között Recsken internált. 1956-ban a székesfehérvári Nemzeti Bizottság Ideiglenes Intéző Bizottságának titkára, a Vörösmarty Rádió stúdiójának beindítója. Tizenkét év börtönbüntetésre ítélték. 1964-es szabadulása után munkás, statisztikus.

Román gépészmérnök. 1956-ban egyik szervezője a temesvári egyetemisták október 30-án rendezett gyűlésének. Hat év börtönbüntetésre ítélték. 1962-ben szabadult. Jelenleg a Temes megyei tanács alelnöke.

Fizika-matematika szakos tanár. 1956-ban a Mosonmagyaróvári Forradalmi Nemzeti Tanács tagjává választották. 1957 márciusában letartóztatták. Kistarcsára internálták, 1958 februárjában 6 év szabadságvesztésre ítélték. 1960-as szabaduláa után segédmunkás, majd vegyipari szakmunkás volt. 1963-92 között fizikusként dolgozott.

Artista, tanár. Szemtanúja volt a kiskunfélegyházi és budapesti 1956-os eseményeknek. Jelenleg Németországban él, a Veszprém Megyei 1956-os Szövetség szponzora.

Újságíró. 1940-től részt vett a szociáldemokrata mozgalomban. 1946 után szociáldemokrata ifjúsági vezető, a SZIM főtitkára. A Népszava és a Világosság munkatársa, néhány hónapig az Agrimpex Külkereskedelmi Vállalat vezérigazgatója. 1950-1953 között recski rab. 1956-ban Dudás József lapjánál, a Magyar Függetlenségnél dolgozott. 1958-1981 között Torontóban lapszerkesztő.

Tisztviselő, jogász. 1952-ben jogi diplomát szerzett, de kinevezését - morális okokból - visszautasította. 1956-ban a politikai foglyok kiszabadításának kezdeményezője, vezetője. 1958-ban életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték. 1963-ban szabadult, 1975-ös nyugdíjazásáig tisztviselőként dolgozott.

Újságíró, kritikus. 1956-ig egyetemi tanársegéd. 1957-1962 között a Népművelés munkatársa, 1989-ig az Élet és Irodalom szerkesztője, főszerkesztő-helyettese.

Jogtanácsos, újságíró. 1945-51 között a Szabad Nép és több vidéki napilap munkatársa, 1952-től a Szolnoki Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetem tanulmányi előadója, majd a Dékáni Hivatal vezetője volt. A forradalom alatt részt vett az egyetemi megmozdulásokban, majd a szolnoki rádióadó működtetésében és a műsorkészítésben. 1956 novemberében Ungvárra hurcolták, decemberben bocsátották szabadon. 1958-ban 5 év szabadságvesztésre ítélték. 1960-ban szabadult. Kalauzként, műszaki ügyintézőként, 1965-től jogtanácsosként dolgozott.

Újságíró, történész. 1932-1933-ban illegális kommunista tevékenységért bebörtönözték. 1934-ben belépett a szociáldemokrata pártba. József Attilával a Szép Szó alapító szerkesztője, illetve a Szocializmus és a Népszava munkatársa. 1938-ban egy írása miatt izgatás vádjával bíróság elé állították, az ítélet elől Franciaországba menekült. 1944-1947 és 1950-1974 között az AFP kelet-európai hírmagyarázója. 1947-1949 között a párizsi magyar követség sajtóirodájának a vezetője. 1949-ben a Rajk-per elleni írásával végleg szakított a magyar politikai élettel.

Katonatiszt, kohómérnök. 1953-tól miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem tanára. 1956-ban az egyetemi diákparlamentben a tanári kar képviselője, a Borsod Megyei Munkástanács elnökhelyettese. 1956. november 5-én Ungvárra hurcolták, majd 1957-ben egy év börtönbüntetésre ítélték.

Orvos. 1956. október 24-én bekapcsolódott az önkéntes mentőszolgálat munkájába. November második felében elhagyta az országot, 1957 januárjától az USA-ban él.

Építész, politikus. A Modern Építészet Nemzetközi Kongresszusa (CIAM), magyar csoportjának tagja. Az utolsó Nagy Imre-kormány államminisztere. 1965-1978 között az USA-ban élt.

Író, könyvtáros, irodalomkritikus. 1956-ban gimnazistaként a Győri Ifjúsági Bizottság tagja volt, élelmiszer-szállítmányokat szervezett a budapestiek számára. Érettségi után az Országos Széchényi Könyvtár Hírlaptárában volt könyvtáros. Később az Új Könyvek szerkesztője és az OSZK Módszertani Központjának tudományos főmunkatársa lett.

Színházi berendező. Édesapját, Földes Gábor (1923-1958), színházi rendezőt, a győri forradalmi események egyik vezetőjét 1957-ben halálra ítélték és kivégezték.

Ügyvéd. 1956-1958-ban Angyal Istvánnak, a Tűzoltó utcai felkelőcsoport parancsnokának védőügyvédje.

Mérnök, statikus. 1984-ben feleségével együtt elhagyta Magyarországot, majd Olaszországból az év végén Ausztráliába emigráltak. 1992-2001 között Malajziában dolgozott, jelenleg Sydneyben él, statikus.

Katonatiszt. 1956-ban a Debreceni Szocialista Forradalmi Bizottmány karhatalmi szekciójának vezetője. 1957-ben első fokon életfogytiglani, másodfokon négy év börtönbüntetésre ítélték. 1959-es szabadulása után segédmunkásként, majd szakmunkásként dolgozott.

Könyvtáros, szociológus. Az Országos Széchényi Könyvtár Könyvtártudományi és Módszertani Központjánál, majd a Teleki László Alapítványnál olvasás-, művelődés-, művészet-, vallás- és könyvtár-szociológiával foglalkozott. 1998 óta a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán a Szociológiai Intézet docense.

Népművelő, könyvtáros. Kezdetben a Magyar Államvasutak szombathelyi igazgatóságán személyzetis, KISZ-titkár volt, 1956 után a Szentgotthárdi határ-vasútállomáson dolgozott, majd a MÁV szombathelyi kultúrotthonának vezetője lett. 1968 és 1978 között a Vas Megyei Tanács Közművelődési Osztályának népművelési csoportvezetője volt. Ezután nyugdíjazásáig a Szombathelyi Pedagógiai Intézetben dolgozott mint az iskolai könyvtárak szakfelügyelője.

Hadtörténész. 1953-ban végezte el a közgazdasági főiskolát, ugyanekkor a Magyar Néphadsereg tartalékos alhadnagya lett. A forradalom idején a Kilián laktanyában teljesített szolgálatot, és részt vett a szovjetek elleni harcokban. Az év végén Svájcba emigrált, majd a berni Kelet-Európai Könyvtár igazgatója lett. Számos kötete jelent meg a második világháború és az 1956-os forradalom témájában.

Tanár, gazdálkodó. 1946-tól részt vett a szociáldemokrata ifjúsági mozgalom munkájában, 1950-ben tíz év börtönbüntetésre ítélték. 1955-ben szabadult. 1956-ban a Heves megyei munkástanács elnöke. Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték. 1989-ben részt vett az SZDP újjáalakításában.

Könyvelő Győrött. Édesapját, Gulyás Lajos (1918-1957), lelkészt, aki a forradalom alatt a Mosonmagyaróvári Nemzeti Bizottság tagja volt, a mosonmagyaróvári sortűz utáni békítő és embermentő szerepe ellenére halálra ítélték, és kivégezték.

Könyvtáros. Maléter Pál özvegye. Férje letartóztatása után elbocsátották a munkahelyéről, évekig segédmunkásként dolgozott. 1985-től az Orvostörténeti Múzeum, 1990-től az 1956-os Intézet könyvtárosa. A TIB alapító tagjaként azok egyike volt azoknak, akik az ötvenhatos mártírok rehabilitálását és méltó eltemetését követelték.

A Hadik és a Bissingen-Nippenburg család leszármazottja. A budapesti Sacre Coeur-ben, majd a II. kerületi Bíró utcai gimnáziumban tanult. 1948 nyarán szüleivel emigrált. Párizsban telepedett le. Iskolai tanulmányait nem folytatta, ideiglenes munkákból élt. Károlyi Daisy személyi asszisztense volt annak divatszalonjában. 1955-ben férjhez ment Jean Louis Lassus, aki egy francia bank tisztviselője, majd igazgatója volt. Házasságukból hat gyermek született. A Párizs melletti La Celle Saint Cloud-ban lakik.

Festőművész. 1972-76 között a képzőművészeti főiskolán tanult festő és grafika szakon. 1976-ban egyik szervezője volt a Rózsa eszpresszóban működő fluxus alternatív csoportnak. 1975-79 között avantgarde szellemű képzőművészeti kiállításokon vett részt. 1976-ban elhagyta az országot, Párizsban, majd New York-ban telepedett le. 1983-87 között az East Village-i galériákban állított ki, 1990 óta rendszeresen szerepel magyarországi kiállításokon. Jelenleg a Magyar Képzőművészeti Főiskola tanára.

Avantgárd író, rendező, színész. 1962-68 között az Universitas Együttes tagja volt. 1969-ben megszervezte saját színházi együttesét, a Kassák Ház Stúdiót. Az együttest 1972-ben politikai okokból betiltották, ezt követően magánlakásokon tartottak előadásokat. 1976-ban a társulat egy részével kivándorolt Franciaországba, később New York-ban telepedett le. Bálint Istvánnal, valamint a társulat többi tagjával megalakították a Squat Színházat. Halász 1985-ben kivált a társulatból, megalapította a Love Színházat.

Műszerész. Szovjet katonák 1945-ben Budapesten letartóztatták, és a Szovjetunióba hurcolták. 1947-ben hazatért, majd Ausztriába menekült, ahol egy újságírónak beszámolt a tapasztalatairól. Ezért a szovjet hatóságok letartóztatták, és kémkedés vádjával húsz év kényszermunkára ítélték. Tajsetben, szibériai lágerekben, később egy moszkvai börtönben raboskodott. 1955-ben tért haza.

Szobrász. 1951-1953 között géplakatos tanuló, 1953-tól díszműlakatos volt. 1957-1963 között műszaki ismereteket tanított egy ipari tanuló iskolában. 1960-1970 között a Dési Huber Képzőművészati Körben tanult. 1967-1972 között részt vett a boglárlellei kápolnatárlatokon. 1975-76-ban a Kaposvári Csiky Gergely Színház szcenikusa volt. A nyolcvanas évek elején kapcsolatba került a demokratikus ellenzék tagjaival, lakásán rejtette el a szamizdat Beszélő nyomdagépét. 1984-ben DAAD-ösztöndíjat kapott, amelyeket 1987-1988-ban vett igénybe. 2000-ben Kossuth-díjjal tüntették ki.

Az 1956-os forradalom idején férjével a New York-palota épületében működő fegyveres csoport tagja. A szovjet támadás idején sebesülteket mentett. A forradalom után tanulmányait befejezve a vendéglátóiparban dolgozott.

Geodéta. 1923-tól az Állami Földmérési Hivatal mérnöke, 1941-1949 között a Pénzügyminisztérium földmérési osztályának vezetője. 1953-tól 1972-ig a Budapesti Műszaki Egyetem tanára, 1964-1967 között rektora. Az MTA Geodéziai Bizottságának tagja, tíz évig elnöke.

Politikus, szociológus. 1953. és 1955. között a Minisztertanács első elnökhelyettese, majd 1956. október 24-éig a Minisztertanács elnöke volt. 1956. október 24-én, miután aláírta a magyar kormány kérelmét a szovjet csapatok behívásáról, átadta a hatalmat Nagy Imrének.

Költő, újságíró, szerkesztő. 1956-ban az orvossegédképző iskola hallgatója, a Központi Honvéd Kórház mentőseként sebesülteket mentett, novembertől részt vett a politikai ellenállásban. 1959-ben életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték.

Politikus, agrárszakember, könyvelő. 1939-től a Nemzeti Parasztpárt tagja. 1954-től a Hazafias Népfront tagja, 1966-tól megyei titkára. 1950-1990 között a Borsod Megyei Tanács tagja. 1953-1958, majd 1971-1980 között a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei járások országgyűlési képviselője volt.

Építésvezető, katonatiszt. 1956-ban a Közlekedési és Postaügyi Minisztérium katonai főosztályának vezetője, november 3-án Tökölön Maléter Pállal együtt letartóztatták, Ungvárra hurcolták. 1957 után részt vett a hadsereg újjászervezésében.

Filmrendező. 1945-1949 között a Pázmány Péter Tudományegyetem hallgatója volt, párhuzamosan Gertler Viktor filmiskolájába, illetve a Színház- és Filmművészeti Főiskolára járt, itt kapta meg rendezői diplomáját 1949-ben. Ezt követően 1951-ig a moszkvai Filmművészeti Főiskola ösztöndíjasa volt. 1949-től rövidfilmeket, 1953-tól játékfilmeket rendez. 1952-től 1970-ig a Színház- és Filmművészeti Főiskola tanára, majd főigazgató-helyettese volt. 1970-ben Svédországban telepedett le, ahol a svéd Film- és Színházművészeti Főiskola tanára, 1988-tól rektora lett.

Televíziós rendező, kínai tolmács, műfordító. Az 1956-os forradalom idején a művészeti gimnázium tanulójaként a Nagyvárad téren filmezte a forradalmi eseményeket, és részt vett a fegyveres ellenállásban. 1957-től néhány évig segédmunkás, majd a Magyar Televízió munkatársa, 1982-től rendező. 1969-1978 között a belgrádi televízió munkatársa.

Közgazdász. 1949-től az Országos Tervhivatal munkatársa, 1964-1980 között az Országos Tervhivatal elnökhelyettese, illetve államtitkár, 1980-1986 között pénzügyminiszter volt. Részt vett az 1968-as új gazdasági mechanizmus, 1987-es bankreform és az 1988-as adóreform előkészítésében. 1987-től a Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási professzora volt.

Fizikus, villamosmérnök. A forradalom alatt a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem tanársegédeként a politikai ellenállás egyik kezdeményezője, szervezője. 1957-ben három év börtönbüntetésre ítélték. 1990 óta Debrecen polgármestere.

Katonatiszt. 1956. október 29-ig a dabasi forradalmi események résztvevője, majd a budapesti Tűzoltó utcai felkelőcsoport tagja.

Lakatos. 1956 októberében Budapesten, decemberben Tatabányán vett részt a fegyveres harcokban. 1958-ban 6 év szabadságvesztésre ítélték. 1959-es szabadulása után szerszámkészítő lakatos, illetve bányász volt. A hetvenes évektől ősrégészettel és szerszámkészítési technikákkal foglalkozik.

Médiaszakértő, televíziós újságíró. 1964-ben megnyerte az első Riporter kerestetik tv-vetélkedőt. 1969-94 között az MTV munkatársa volt. 1970-79 között dolgozott A HÉT című politikai műsorban. Niemann ösztöndíjas volt a Harvard Egyetemen, és tanított a Columbia Egyetem újságíró tanszékén. Közreműködött az ELTE média szakának beindításában, majd a SPORT TV elnöke volt. 2007 áprilisától Magyarország kubai nagykövete.

Rendező. 1949-ben politikai nézetei miatt kizárták az agráregyetemről. 1952-57 között a Honvéd Művészegyüttes kórusának tagja, az 1956-os forradalom idején az együttessel Kínában turnézott. 1957-ben az akkor induló televízióhoz került, 1958-tól tévérendező, 1994-95-ben az MTV elnöke volt. 1968-tól a Színház- és Filmművészeti Főiskola tanára, 1983-tól egyetemi tanár.

Jogász. 1956-ban részt vett a Veszprém megyei forradalmi eseményekben. 1957-ben a Brusznyai-per másodrendű vádlottjaként négy év börtönbüntetésre ítélték. 1959-ban szabadult.

Vegyészmérnök. A Veszprémi Vegyipari Egyetemen tanult, amikor összeesküvés vádjával letartóztatták, és 1951. április 4-én hat év börtönbüntetésre ítélték. Márianosztrára került, ahonnan több alkalommal kivitték rab-munkára. 1956. június 12-én szabadult, majd Budapesten dolgozott segédmunkásként. A forradalom alatt részt vett az utcai harcokban. November 4-én elhagyta az országot, hamarosan Nagy-Britanniába ment, és Birminghamben a vegyi karon fejezte be tanulmányait. 1961-től a British-Gas Kutatóintézetében, majd egy magáncégnél kutatómérnök volt.

Autószerelő. 1956-ban a veszprémi Fémfeldolgozó Vállalat munkástanácsának elnöke és a Veszprém Megyei Munkástanács tagja.

Kocsmáros Pincehelyen. Az ötvenes évek elejétől az Áfész kezelésében lévő üzletekben dolgozott, majd 1983-89 között szerződéses kocsmát üzemeltett. Életútja jól szemlélteti a falusi kocsmáros identitást, a vele járó státust, valamint ezen szerepek nőként megélt egyvelegét és az ezzel járó nehézségeket.

Vegyészmérnök. Egy bajai földbirtokos-jogász család második gyermekeként született. Középiskolai tanulmányait az Angolkisasszonyoknál, majd a bajai III. Béla Gimnáziumban végezte. 1955-ben szerzett vegyészmérnöki diplomát. A Fémipari Kutató Intézet spektroszkópiai laboratóriumában helyezkedett el kutatómérnökként. 1956. október 23-án csatlakozott az egyetemisták felvonulásához. November végén a zöldhatáron át átszökött Ausztriába. 1957.

Építész. 1956 őszén részt vett a műegyetemi forradalmi diákbizottság munkájában. Angliába emigrált, ahol az Irodalmi Újság s más emigráns lapok rendszeres munkatársa, végül a Magyar Írók Külföldi Szövetségének titkára volt. A London School of Economics-en közgazdaságtanból és nemzetközi jogból szerzett diplomát. 1961-től harmadikvilág-beli várostervező programok irányításával foglalkozott.

Bányász, majd 1951-1955 között a szombathelyi ÁVH munkatársa. 1956. október 26-tól november 4-ig a tatabányai nemzetőrség parancsnoka. 1958-ban öt év börtönbüntetésre ítélték. 1961-es szabadulása után segédmunkás, gépkocsivezető.

A Veszprémi Nehézvegyipari Egyetemen tanult, de attól tartva, hogy ő is áldozatául esik az ötvenes évek tisztogatásainak, abbahagyta tanulmányait. Fizikai munkásként dolgozott, gyakran váltogatta munkahelyeit. Disszidálni akart Magyarországról. 1956 tavaszán megismerte Polyák Györgyöt, aki korábban pilóta volt. Iszák ötletére 1956. július 13-án eltérítették a Budapest-Szombathely-Zalaegerszeg között menetrend szerint közlekedő L1-es típusú repülőgépet. A héttagúra bővült társaság átvette a fedélzeten a hatalmat, és a gép az Ingolstadt melletti NATO repülőtéren szerencsésen földet ért.

Vegyészmérnök. Ivancsics Jenőként született Egerben. Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen szerzett vegyészmérnöki diplomát 1952-ben. A Borsodi Vegyipari Tröszt, majd a veszprémi Nehézvegyipari Kutató Intézet kutatómérnöke volt. 1956 novemberében elhagyta Magyarországot. 1956-tól 1961-ig az alsdorfi EBV laboratóriumában alkalmazták analitikus mérnökként. 1961-ben visszatért családjához Magyarországra. Alkalmi munkák után a Tiszai Vegyikombinát tiszaszederkényi Lakkfestékgyárában kapott kutatómérnöki állást, később a kutatási osztály vezetője lett.

Metodista lelkész. 1973-ban szentelték pappá. A SZETA és a Wallenberg Egyesület alapító tagja. 1990-1994 között országgyűlési képviselő volt. A Fővárosi Szociális Központ igazgatója, majd a Wesley János lelkészképző Főiskola főigazgatója. 

Jakóné Vratarics Nóra visszaemlékezése arra, hogy férjével Jakó Ferenccel, aki az MDF zuglói szervezetének egyik alapítója volt, milyen szerepet vállaltak az 1989. decemberi romániai forradalomban a segélyszállítmányok eljuttatásával Aradra, Nagyszebenbe, Magyargyerőmonostorra és Lisznyóra.

Építész. Az IPARTERV munkatársa, majd magán tervező, az Iparművészeti Egyetem DLA-programjának vezetője. 

Kossuth- és Balázs Béla-díjas rajzfilmrendező, grafikus, könyvillusztrátor, kultúrtörténész, író, politikus. 1998-tól 2000-ig, majd 2010. augusztus 1. és 2011. október 15. között a Nemzeti Kulturális Alap Bizottságának elnöke volt.

Lengyel újságíró. 1956-ban a Zycie Warszawy lengyel napilap külföldi tudósítójaként részt vett a New York-i ENSZ-közgyűléseken.

A történettudomány doktora, tanár. Kutatási területe: a magyar és a nemzetközi munkásmozgalom. 1945 után a szociáldemokrata párt tagja volt, a baloldali szocdemekhez tartozott. 1956. november 1-jén belépett az MSZMP-be, majd november 4-e után is jelentkezett a pártba. 1958 tavaszán eltávolították a Párttörténeti Intézetből, a továbbiakban a Történettudományi Intézetben dolgozott. A rendszerváltás idején a szociáldemokrata mozgalom megújításán fáradozott.

Kertészmérnök. 1953-tól a Kertészeti Főiskolán tanársegéd. 1956-ban a főiskola nemzetőrségének parancsnokhelyettese volt és részt vett a MEFESZ munkájában. 1958-ban eltávolították munkahelyéről. 1963-tól tudományos kutató.

Közgazdász, szociológus. A demokratikus ellenzék szűkebb körének teoretikusa. A hetvenes évek elejétől tiltó listán volt, nem publikálhatott. A kilencvenes évek elején politikusi szerepet vállalt, majd a budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem oktatója lett.

Munkás. 1956-ban a Tompa–Ráday utcai felkelőcsoportban harcolt. Első fokon életfogytiglani, másodfokon tizenöt év börtönbüntetésre ítélték.

Híd- és vízépítő technikus. 1956-ban a Kilián laktanyában részlegparancsnokként részt vett a fegyveres harcokban. Másfél év börtönbüntetésre ítélték. 1959-ben szabadult. A Nemzetőr Szövetség vezetője.

Orvos. Apját, Káldor György szociáldemokrata újságírót 1950-ben 15 év szabadságvesztésre ítélték, 1955-ben szabadult. 1955-től a Péterfy Sándor Utcai Kórházban dolgozott, a forradalom alatt részt vett a sebesültek mentésében. 1956 decemberében élettársával, Gáli Józseffel együtt letartóztatták, és 3 év szabadságvesztésre ítélték. 1959-ben szabadult. Szabadulása után munkavállalását megnehezítették, előbb körzeti orvosként, majd belgyógyászként dolgozott. A TIB egyik alapítója.

1944 decemberében civilként Magyarorszgáon szovjet fogságba került, tíz évet töltött a Gulagon, 1955-ben tért haza. A hetvenes évek közepétől idegenvezetőként, illetve tolmácsként dolgozott.

Gépipari technikus. A II. világháborúban szovjet hadifogságba esett. 1956-ban Budapesten a IX. kerületben a Göndör-féle fegyveres csoport parancsnokhelyettese. 1957-ben tizenöt év börtönbüntetésre ítélték.

A kémiai tudományok doktora. 1972-től dolgozik az MTA Központi Kémiai Kutatóintézetében. Jelenleg a Biomolekuláris Kémiai Intézet Neurokémiai Osztályának vezetője. 

Költő, műfordító, újságíró. Az 1979-es Charta-aláírást követően félreállították. A demokratikus ellenzék névtelen aktivistája, a rendszerváltás idejétől egy négyéves önkormányzati feladatvállalástól eltekintve munkanélküli.

Mérnök, politikus. Az 1990-es országgyűlési választáson az MDF színeiben jutott be az Országgyűlésbe, a gazdasági bizottság tagja, majd alelnöke lett. 1993 szeptemberében átült a Fidesz frakciójába, de az 1994-es országgyűlési választáson mandátumot nem szerzett. Kinevezték a Hírközlési Főfelügyelet elnökhelyettesévé, majd 1998–2000 között közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter, majd a Magyar Villamos Művek Rt. igazgatóságának elnöke, vezérigazgatója volt 2002-ig.

Karosszérialakatos. A családot sváb származása miatt 1946-ban Békásmegyerről Nyugat-Németországba, Billigheimbe telepítették. Kazi Gyula segédmunkásként a helyi téglagyárban, majd 1960-tól karosszérialakatosként az NSU Motorkerékpárgyárban, később az Audi Autógyárban dolgozott, 1964-től csoportvezető volt. A magyar állampolgárságot 2000-ben kapta vissza, azóta az év nagy részét Magyarországon tölti.

Gépészmérnök, feltaláló. 1956-ban részt vett az egyetemi mozgalmakban. A Műanyagipari Kutatóintézet munkatársa.

Újságíró, politológus. 1947-től a Szabad Nép újságírója, 1949-től külpolitikai szerkesztője volt. 1953-tól támogatta Nagy Imre politikáját. 1954 októberében egy MDP-taggyűlésen bírálta a lap szerkesztőit és a párt vezetését, ezért 1954 decemberében eltávolították az újságtól, és Szegedre helyezték, a Délmagyarország című laphoz. A forradalom alatt a Magyar Szabadság szerkesztője, az Október Huszonharmadika című illegális újság munkatársa volt. 1957-ben elhagyta az országot.

Építész, politikus. 1969-től Győrött városfejlesztő szakember. 1986-1990 között az Észak-dunántúli Tervező Vállalat városrendezési szakosztályának vezetője. 1990-1994 között országgyűlési képviselő, 1990-1993 között környezetvédelmi és területfejlesztési miniszter. Keresztes Sándor fia. Keresztes Sándor (1919). Jogász, politikus. 1944-ben részt vett a Demokrata Néppárt megalapításában. 1946-49 között tagja volt a párt végrehajtó bizottságának. 1947-48-ban országgyűlési képviselő, a frakció titkára. 1948 nyarán megfosztották mandátumától.

Orvos. 1944-ben részt vett a MADISZ szervezésében. 1948-ban a Szegedi Orvostudományi Egyetemen kezdte tanulmányait, 1952-től Budapesten a honvéd kollégium diákjaként folytatta. 1954-től Békéscsabán, 1955-től Hódmezővásárhelyen katonaorvos, egészségügyi századparancsnok volt. A forradalom idején alakulatánál a katonai tanács elnökévé választották. 1957-ben hét év börtönbüntetésre ítélték. 1962-ben szabadult, majd Csongrád megyében körzeti orvosként dolgozott. A TIB, a Szabad Kezdeményezések Hálózata, illetve az SZDSZ alapító tagja.

Tetőfedő. 1956 októberében csatlakozott a Berzenczey utcai felkelőcsoporthoz, fegyveresen harcolt. 1957-ben első fokon 5 év szabadságvesztésre ítélték. 1960-ban szabadult. Visszavették korábbi munkahelyére, de 25 éven keresztül sok zaklatás és hátrányos megkülönböztetés érte.

Jogász, közigazgatási és településfejlesztési szakember. A Magyar Közigazgatás-tudományi Intézetben Magyary Zoltán tanítványa, kollégája, majd a Pénzügyminisztérium, az Építésgazdasági és Szervezési Intézet, valamint a Nehézipari Minisztérium Ipargazdasági és Üzemszervezési Intézet munkatársa.

Gépészmérnök. 1956-ban Miskolcon, a MÁV-igazgatóságon dolgozott. A forradalom alatt a Borsod Megyei Munkástanács elnökévé választották. November 5-én a szovjetek Ungvárra hurcolták, november végén tért haza. 1958-ban 12 év szabadságvesztésre ítélték, 1963-ban szabadult. Fizikai munkásként helyezkedett el, majd súlyos munkahelyi balesete után egy kórházban mérnöki állást kapott.

Jogász. 1956-ban a szegedi egyetem hallgatójaként részt vett a MEFESZ egyetemi szervezetének megalakításában. Október 27-étől nemzetőr volt, novemberben röplapok készítésében és terjesztésében vett részt. 1959-ben 5 év szabadságvesztésre ítélték, 1960-ban szabadult. 1963-tól Balassagyarmaton segédmunkásként, majd könyvelőként dolgozott. 1976 óta jogtanácsos. 1990-94 között Balassagyarmat alpolgármestere, 1996-tól 1999-ig a Miniszterelnöki Kabinetirodán a kormányfő politikai üldözöttek ügyeivel foglalkozó tanácsadója volt. 2002-ben a Pofosz alelnökévé választották.

Mérnök. 1956-ban a Szolnok Megyei Forradalmi Tanács elnökhelyettese. 1958-ban hat év börtönbüntetésre ítélték. 1960-ban szabadult.

Cipész-kisiparos Szombathelyen. A szombathelyi jazz-klub alapítója és vezetője és a hippi-galeri meghatározó alakja volt a hetvenes években.

Szociológus. A demokratikus ellenzék széles támogatói körének tagja, a Szövetkezeti Kutatóintézet munkatársa. 1989-től a Pénzügykutató Rt.-ben, majd a Gazdasági Minisztériumban dolgozik. 

és Erzsébet (1957), betanított munkások Kiskundorozsmán. Édesapjukat, Kolompár Mátyás kiskunmajsai alkalmi munkást (1924-1957), emberölés hamis vádjával halálra ítélték, és kivégezték.

Fotóművész. A hatvanas évek közepétől - Lőrinczy Gyulával és Nagy Zoltánnal - rendszeresen állította ki fotóit. Tagja volt az avantgárd művészekből álló Muskátli-galerinek. 1967-ben elhagyta az országot, Franciaországban, Svájcban és Nyugat-Németországban élt. Évekig lakott kommunában. A fotózással felhagyott, az ezoterikus dolgok, az asztronómia foglalkoztatja. 1992-ben hazatelepült, biokertészettel és hangszerkészítéssel foglalkozik.

Underground-színész, író. 1967-től az Universitas, 1969-76 között a Kassák Ház Stúdió, majd a Lakásszínház tagja. 1976-ban a társulat magjával együtt kivándorolt, Párizsban, 1977-től New Yorkban élt. 2002-ben hazatelepült.

Tanár, író. A Szabad Szó, majd 1956-ban a Dudás-féle Magyar Függetlenség munkatársa, a VIII. kerületi forradalmi bizottság tagja.

Munkás, katonatiszt. 1956-ban Kispest nemzetőrparancsnoka. 1958-ban első fokon halálra, másodfokon tizenöt év börtönbüntetésre ítélték.

Mérnök, üzletkötő. Szülei az 1930-as években munkavállalás céljából a Szovjetunióba költöztek. Előbb az Uralba száműzték őket, majd letartóztatták, és végül munkatáborba zárták az apát, aki ott halt. Ő 1945-ig anyjával lágerben élt. Műszaki technikumot végzett, 1959-es hazatelepülésük után pedig diplomát szerzett a Budapesti Műszaki Egyetemen. Az Egyesült Izzónál és annak utódjánál, a Tungsramnál dolgozott évtizedekig. Jelenleg tanácsadó egy fénytechnikával foglalkozó cégnél.

Szociológus. A hetvenes évek elején meghatározó szerepet játszott az ELTE Bölcsészettudományi Karán a kari KISZ megújításáért kibontakozó mozgalomban. A Kossuth Könyvkiadó filozófiai szerkesztőségében kapott állást. Számos lakásszemináriumon vett részt.. 1977-ben 'Marx a negyedik évtizedben' címmel jelentette meg az első nagyobb hazai szamizdatkiadványt, emiatt 1978 elején elbocsátották. 1979-ben tanulmányt írt a Bibó-emlékkönyvbe, aláírta a Charta-nyilatkozatot, publikált a Naplóban.

Taxisofőr. Édesapját 1949-ben mint volt rongyos gárdistát kivégezték. 1956-ban a Szabad Nép székházában a fegyveres felkelők parancsnoka volt. A forradalom leverése után Ausztráliába emigrált; Sydneyben él. A Magyar Szabadságharcos Szövetség Ausztráliai Tagozatának társelnöke.

Közgazdász, fodító, esztergályos. 1956-ban fegyveres felkelő, majd részt vett a november 4. utáni politikai ellenállásban. 1957-ben tíz év börtönbüntetésre ítélték. A demokratikus ellenzéki mozgalom aktív résztvevője. 1985-1989 között Londonban a Szabad Európa Rádió és a BBC munkatársa.

1974 és 1979 között a Budapesti Műszaki Egyetem Filozófia Tanszékén tanított, ahonnan ellenzéki beállítottsága miatt eltávolították. 1985-ben Nagy Britanniában, Leicesterben tanult, 1986 és 1989 között pedig az Egyesült Államokban, az Arizonai Egyetemen (Tucsonban) vendégkutató volt. 1990 óta Pécsi Tudományegyetem Filozófia Tanszékének oktatója. Tanított még a Kodolányi János Főiskolán és a Wesley János Főiskolán. 1996 óta a filozófiai tudományok kandidátusa.

Katolikus pap, művészettörténész. 1956-ban Budapesten teológushallgatóként részt vett az Állami Egyházügyi Hivatal iratainak lefoglalásában és a vidéki papokat tájékoztató brosúra készítésében. 1958-ban 10 év szabadságvesztésre ítélték. 1963-as szabadulása után nem gyakorolhatta hivatását, ipari, majd ásatási segédmunkásként dolgozott. A hatvanas években Sárospatakon létrehozta és azóta is gondozza a Római Katolikus Egyházi Gyűjteményt. 1973-tól Köröm községben plébános.

Kritikus, irodalomtörténész, a Mozgó Világ folyóirat főszerkesztő-helyettese, majd 1981-83 között főszerkesztője. Politikai okokból eltávolították a lap éléről. 1987-ben részt vett a lakiteleki találkozón. Az MDF szervező-alelnöke, majd az 1990-es választási győzelem után az Országgyűlés kulturális bizottságának elnöke.

Postai tisztviselő, közgazdász, baloldali polgári radikális, george-ista. Kapcsolatban volt a Galilei-körrel, valamint Jászi Oszkárral és körével. 1928-tól a Pénzintézeti Tisztviselők Országos Egyesületének titkára. 1938-1939-ben a Magyar Fórum szerkesztője. Az óbudai Népi otthon lakásmúzeum létrehozója.

Felvonó- és villanyszerelő. Édesapját, Lajtai Lajos (1911-1978), vegyészmérnököt, aki a forradalom idején a mosonmagyaróvári Mezőgazdasági Gépgyár munkástanácsának elnöke volt, 1958-ban hatévi börtönbüntetésre ítélték. 1961-es szabadulása után ciánozóként dolgozott Pécsett.

Mérnök, informatikai menedzser. 1945 után az új Csehszlovák Köztársaság családi birtokaikat elkobozta. Családja 1948 decemberében Franciaországba emigrált. Nizzában járt középiskolába, majd a Szabad Európa Bizottság ösztöndíjának segítségével végezte felsőfokú tanulmányait. Az École Nationale des Telecommunications-on szerzett diplomát. Az 1956-os magyar forradalom idején egy rövid időre Sopronban tartózkodott, a főiskolások egyik fegyveres osztagához csatlakozott. 1957-ben a Thomson céghez került, mikrohullámú csövek tervezésével foglalkozott, majd a tervező osztály vezette.

Közgazdász. 1918-1928 között apjával, Landler Jenővel Bécsben, majd apja halála után 1946-ig a Szovjetunióban élt emigrációban. 1949-1971 között az Országos Tervhivatal munkatársa, főosztályvezető-helyettese. Férjét, Biermann Bélát 1937-ben a Szovjetunióban politikai perben halálra ítélték, és kivégezték.

Lengyel újságíró. 1953-1956 között a varsói Po prostu főszerkesztője. A magyar eseményekkel kapcsolatos lengyel sajtóreagálásról, illetve a lengyel értelmiség forradalomhoz való viszonyáról beszél.

Fémmunkás. 1956-ban a Magyar Rádió épületénél, majd a Corvin közben harcolt, a Práter utcai felkelőcsoport parancsnoka volt. Részt vett a november 4. utáni harcokban. Az USA-ban él.

Rendező, gyártásvezető. Édesapja Sípos Iván író, újságíró, édesanyja Vámos Sarolta színésznő. A miskolci Fráter György Minorita Gimnáziumban tanult, majd a NÉKOSZ kőbányai Apáczai Csere János Iskola Kollégiumába került. 1949-ben felvették a Színház- és Filmművészeti Főiskola rendezői szakára Horvai István osztályába. Egy év múlva tanulmányait ösztöndíjasként Moszkvában folytathatta tovább.

Könyvtáros, tanár. Az 1956-os Debreceni Szocialista Forradalmi Bizottmány sajtóreferense. 1958-ban egy év börtönbüntetésre ítélték. 1990 óta Hajdúböszörmény polgármestere.

Vasesztergályos. 1956-ban a Ganz Vagon- és Gépgyár munkástanácsának elnöke. 1958-ban négy év börtönbüntetésre ítélték. 1959-ben szabadult.

Író, szerkesztő, irodalomtörténész. Az Újhold, illetve az Újhold Évkönyv sorozat egyik szerkesztője. Elsősorban a Magyar Írók Szövetsége forradalom alatti és utáni szerepéről, hathetes előzetes letartóztatásáról és a Kádár-korszak kultúrpolitikájáról beszél.

Mérnök. Részt vett az antifasiszta ellenállásban. 1956-ban a Magyar Értelmiség Forradalmi Bizottsága METESZ által delegált tagja, a semlegességi nyilatkozat egyik előkészítője. 1957-1991 között Svédországban élt, a svéd kormány tudományos tanácsának tagja.

Filozófus. Szoros kapcsolat fűzte a demokratikus ellenzék 'kemény magjához', számos tiltakozó akció résztvevője volt, amelynek következményeként szakmai tevékenységét korlátozták.

Operatőr. 1956. október 23-án csatlakozott a tüntetőkhöz. 1959 őszén diáktársaival röpcédulákat készített. 1960 szeptemberében letartóztatták, 1962-ben több fiatalkorú társával együtt 3 év szabadságvesztésre ítélték. Az előzetes letartóztatás 14 hónapját magánzárkában töltötte. 1962-es szabadulása után betegápolóként, anyagbeszerzőként, fotólaboránsként dolgozott. 1970-74 között elvégezte a Színház- és Filmművészeti Főiskola film- és tv-operatőri szakát. 1975-94 között a Magyar Híradó és Dokumentumfilm Stúdióban készített filmhíradókat.

Közgazdász, katolikus hitoktató. Lukách Tamás lánya. Lukách Tamás (1923-2000). Lakatos, gépészmérnök. 1939 óta dolgozott a Ganz Vagon- és Gépgyárban, csoportvezetővé, osztályvezetővé, végül a tervgazdasági főosztály helyettes vezetőjévé nevezték ki. 1956-ban a gyár munkástanácsának titkára volt. December 5-én letartóztatták, de a gyárban kitört sztrájk miatt két nap múlva szabadon engedték. 1957 decemberében 8 év szabadságvesztésre ítélték. 1962-ben szabadult. 1963 decemberétől az Óbudai Hajógyárban dolgozott. Elvégezte a Bánki Donát Gépipari Főiskolát. 1969-től műszaki ügyintéző.

Lakatos, gépészmérnök. 1939 óta dolgozott a Ganz Vagon- és Gépgyárban, csoportvezetővé, osztályvezetővé, végül a tervgazdasági főosztály helyettes vezetőjévé nevezték ki. 1956-ban a gyár munkástanácsának titkára volt. December 5-én letartóztatták, de a gyárban kitört sztrájk miatt két nap múlva szabadon engedték. 1957 decemberében 8 év szabadságvesztésre ítélték. 1962-ben szabadult. 1963 decemberétől az Óbudai Hajógyárban dolgozott. Elvégezte a Bánki Donát Gépipari Főiskolát. 1969-től műszaki ügyintéző. 1983-tól rövid ideig a Tiszafüredi Hajógyárban dolgozott, majd visszatért Óbudára.

Irodalomtörténész, esszéista. Eötvös-kollégista, a Valóság egyik alapító szerkesztője. 1949-1951 között a Népművelési Minisztérium munkatársa. 1953 után az irodalmi ellenzék tagja. 1956-ban a Magyar Értelmiség Forradalmi Bizottsága tagja. 1962-1988 között az MTA Irodalomtudományi Intézet munkatársa.

Mezőgazdasági munkás, gazdálkodó Vejtiben. Édesapját, Magyar János (1934-1958), traktorost, aki 1956-ban sorkatona volt Esztergomban, Mecséri János és társai perében halálra ítélték, és kivégezték.

Építész. Az organikus építészeti formanyelv megteremtője. 1981-től a Makona Tervező Kisszövetkezet vezetője. A Budapesti Műszaki Egyetem és az Iparművészeti Főiskola tanára.

Kommunista ifjúsági vezető, katonatiszt. 1956-ban a Budapesti Műszaki Egyetem katonai tanszékének parancsnokaként a budai diákság és a MEFESZ egyik vezetője volt. 1958-ban életfogytiglani szabadságvesztésre ítélték. 1963-as szabadulása után fordító volt. A TIB egyik alapítója.

Jazz muzsikus, zeneszerző, tanár. A Liszt Ferenc Zeneakadémián szerzett diplomát. A Magyar Jazz Szövetség elnöke. Zenekarai, amelyekben játszott: Pomákáné, Nardis, Folk Stop Trio, Fúzió, Claudia Rath's band, Equinox.

Újságíró, író, reklámszakember. 1956-ban az Egyetemi Ifjúság és az Igazság lapok munkatársa. Londonba emigrált, majd Párizsban élt. Az emigráns Magyar Műhely munkatársa. 1994-ben hazatért, és az Algériai Külképviselet vezetője lett.

Munkás, programozó. 1956-ban a Práter utcai felkelőcsoport tagja, részt vett a november 4-e utáni fegyveres ellenállásban, illetve közreműködött az Angyal István vezetésével készült röplapok és az illegális Élünk előállításában, terjesztésében. A Tóth Ilona-per vádlottjaként nyolc év börtönbüntetésre ítélték.

Könyvtáros, szerkesztő. A Szépirodalmi Kiadónál propagandista, majd szerkesztő. 1995-től a Kortárs Könyvkiadó igazgatója.

Újságíró, író, publicista, politikus. Újvidéken él. Egyetemi tanulmányait az Újvidéki Egyetem Mezőgazdasági Karán végezte. Újságírói pályafutása során volt többek között turisztikai újságíró és bírósági tudósító is. A rendszerváltás idején belépett a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közösségébe. Rendszeresen kutat, előadásokat tart és publikál az 1944-1945-ös esztendőben Jugoszláviában folyt magyarmészárlás témakörében.

Kossuth- és Munkácsy-díjas szobrászművész. Édesapját, Melocco Jánost 1951-ben kivégezték kémkedés vádjával. A piarista és az Eötvös Gimnáziumban tanult, majd 1955-ben felvették a Magyar Képzőművészeti Főiskolára. Főiskolai hallgatóként részt vett az 1956. október 23-ai diákfelvonuláson. Megsebesült egy Kálvin téri lövöldözés szemtanújaként.

Munkás, politikus. 1945-1950 között Debrecen polgármestere, majd a Belügyminisztérium igazgatási főosztályának helyettes vezetője. 1956-ban Debrecen tanácselnöke. 1958-1972 között a Budapesti Kézműipari Vállalat igazgatója.

Belgyógyász. 1986-ban családjával Ausztriában politikai menedékjogot kért, majd 1987-ben Ausztráliába emigrált. Sydney-ben körzeti orvos.

Tűzoltókészülék-ellenőr. A forradalom idején részt vett a Corvin közi harcokban és a Magyar Értelmiség Forradalmi Bizottsága munkájában. November 7-én a Szovjetunióba hurcolták, december elején tért haza. Ezt követően röpcédulákat készített és terjesztett. 1962-ben egyetemi hallgatóként államellenes szervezkedés vádjával 3 év 6 hónap szabadságvesztésre ítélték. 1968-as rehabilitálása után folytatta tanulmányait az ELTE jogi karán, de 56-os múltja miatt ismét eltanácsolták.

Orvos. 1956-ban a Péterfy Sándor utcai kórház forradalmi bizottságának elnöke. 1956 decemberében elhagyta az országot, Svájcban élt.

Bányász, anyagbeszerző. 1956-ban csatlakozott a Landler Jenő utcai fegyveres csoporthoz. A Tóth Ilona és társai per negyedrendű vádlottjaként három év börtönbüntetésre ítélték.

Tanár Vácott. 1989-től a Pedagógusok Szakszervezetének ügyvivője, 1994-től Pest megyei elnöke. Apját, Molnár Zoltán (1920) író-újságírót, aki 1956-ban az Írószövetség vidéki titkára volt, 1957-ben 3 év szabadságvesztésre ítélték.

Munkás, pártfunkcionárius, író, újságíró. 1956-ban a Magyar Írók Szövetsége vidéki titkára. 1957-ben három év börtönbüntetésre ítélték.

Lengyel közgazdász, újságíró. 1956 októberétől 1960-ig a Lengyel Egyesült Munkáspárt KB és PB tagja. 1957 májusától 1960-ig a LEMP KB titkára.

Fényképész. 1974-ben névházasságot kötött egy angol állampolgárral, hogy legálisan tudja elhagyni Magyarországot. 1975-től Sydneyben él, ruházati kereskedelmi vállalkozását vezeti.

Lengyel tábornok. 1956-ban a lengyel Belbiztonsági Hadtest parancsnokaként a magyar események lengyel összefüggéseit követte nyomon. 1964–1967 között Lengyelország budapesti nagykövetségének katonai attaséja.

Szociológus, olvasáskutató. 1969-től az Országos Széchényi Könyvtár munkatársa, 1986-tól az Olvasáskutató Osztály vezetője. 1978–1998 között a SZOT Központi Iskola és az ELTE Tanárképző Főiskolájának óraadó tanára, majd 1988–2004 között az ELTE Bölcsészettudományi Karának is oktatója volt. 

Munkás, vállalkozó. 1954-1955-ben rendszerellenes kijelentései miatt hat hónapig az ÁVH fogva tartotta. 1956-ban a mosonmagyaróvári tömegdemonstráció egyik szervezője, Levél község nemzeti bizottságának elnöke. 1957-től az USA-ban él.

Szociológus, egyetemi tanár. 1956. október 29-én Erdősmecskén, ahol tanítóként dolgozott, a községi nemzeti tanács elnökévé választották. 1956 novemberében emigrált, az USA-ban telepedett le. 1958-62 között pszichológiát tanult, az 1960-as évek végén szociológiából doktorált. 1970-től a Middlesex County College-on tanított.

Mérnök. 1956. október 30-án a temesvári Polytechnika hallgatójaként diákgyűlést szervezett, innen vitette a Securitate elôbb a nagybecskereki táborba, majd a temsvári börtönbe. I. fokon négy évi javító fegyházra ítélték, majd ezt egy évre csökkentették. 1957-ben szabadult.

Vegyésztechnikus. 1956-ban a Baross téri nemzetőrcsoport tagja. November 4. után csatlakozott a Péterfy Sándor utcai röplapkészítőkhöz. 1956 decemberében letartóztatták, hat év börtönbüntetésre ítélték.

Pszichoanalitikus, szakíró. 1948-ban diplomázott az ELTE pszichológia, filozófia és szociológia szakán. A Neveléstudományi Intézet munkatársa, majd eltávolítását követően textilipari segédmunkás volt. 1956-ban az Oktatási Minisztérium előadója, 1958-ban középiskolai tanár volt. 1959-ben a Mérei-perben öt év börtönbüntetésre ítélték. 1961-ben szabadult, a Budakeszi Tüdőszanatóriumban, majd 1967-től a Gyermeklélektani Intézet dolgozott. 1968 óta magánpraxist folytat. 1975-től a Magyar Pszichiátriai Társaság elnöke.

Anyagbeszerző. 1938-ban részt vett a spanyol polgárháborúban. 1942-től a Magyar Királyi Államvédelmi Központ munkatársa. 1944-1945-ben részt vett az antifasiszta ellenállási mozgalomban. 1949-ben elítélték, 1952-ben szabadult. 1956-ban nemzetőr, fegyveres felkelő. 1965-1968 között munkásőr.

Pártfuncionárius, újságíró, főszerkesztő. 1937-től részt vett a Szociáldemokrata Párt legális keretei között működő kommunista csoportok munkájában. 1944 júniusában Auschwitzba deportálták. 1945-től az MKP debreceni szervezetének osztályvezetője, 1952-től a kecskeméti városi pártbizottság agitációs és propaganda osztályának a vezetője volt. 1955-től a budapesti pártközpontban dolgozott. 1957-ben kinevezték a Nők Lapja főszerkesztő-helyettesének. 1959 tavaszától 1986-ig a lap főszerkesztője volt.

Műszaki szakoktató. Több gépipari üzemben dolgozott szakmunkásként, illetve később szakoktatóként. Jelenleg szerszámbeállító. A hatvanas években a Csili" (Pesterzsébeti Vasas Művelődési Ház) éttermében is dolgozott felszolgálóként. Fiatalkorában igazolt futballistája volt az ESMTK csapatának.

Érettségi után mint autodidakta festőművész tevékenykedett. A hetvenes években a Családunk című szamizdat folyóirat egyik szerkesztője volt, emiatt gyakori rendőri zaklatásban volt része. Apja, Dr. Oláh Andor, orvos, természetgyógyász és családja ellen 1971-ben államellenes szervezkedés vádjával eljárást indítottak. A bíróság a vádlottak pszichiátriai megfigyelését, illetve kezelését rendelte el. Oláh Mátyás 1980-ban Szentendrére költözött, csatlakozott a Vajda Lajos Stúdióhoz. 1983-ban családjával Franciaországba emigrált.

Bencés szerzetes, tanár. 1933-ban a budapesti Bencés Gimnáziumban érettségizett, majd Pannonhalmára került, ahol teológiát és nyelvszakokat végzett. 1939-ben avatták föl szerzetesnek, 1940-ben doktorátust szerzett. A háborút követően Budapesten tanított, egészen 1946-os letartóztatásáig. A szovjet katonai bíróság 10 éves hadifogságra ítélte. A Szovjetunióból 1955 végén tér haza, előbb egy fűrésztelepen, majd fővárosi kórházak mosodáiban dolgozott, mivel rendjébe nem térhetett vissza. Hatvan éves korában nyugdíjba vonult, majd kisegítő lelkész lett a budai Szent Imre plébánián.

Marós. 1956-ban Ausztriába disszidált, majd 1957-ben Ausztráliába emigrált. Sydneyben él, nyugdíjas taxisofőr.

Pszichológus. Az ötvenes években a Budapesti Műszaki Egyetem Gépészmérnöki Karán tanult, majd az ELTE-n filozófiát és irodalmat hallgatott. 1956. október 23-án részt vett a tüntetések szervezésében, később tagja lett a Nemzetőrségnek, és dolgozott a Népszava szerkesztőségében is. 1956 novemberében elhagyta Magyarországot, Londonban telepedett le. Az Oxfordi Egyetemen kezdte tanulmányait, majd filozófiai és pszichológiai tanulmányokat folytatott az University College London-on. Később pszichoanalitikus képzést kapott, és ekként praktizált.

Lakatos, technikus. 1939-1948 között szociáldemokrata politikus. 1939-től a Kispesti Traktorgyárban, majd 1975-től a Fegyvergyárban dolgozott.

Rendőrtiszt. 1950-től Kecskeméten a megyei rendőrkapitányság közrendvédelmi parancsnoka, majd 1955-től a politikai osztály vezetője volt. 1956. október 26-án megakadályozta, hogy a rendőrségnél a tömegbe lőjenek. Tagja lett a megyei rendőrkapitányság forradalmi bizottságának. 1957-ben elbocsátották a munkahelyéről, majd két és fél évi börtönbüntetésre ítélték. 1959-es szabadulása után munkás, rendész, majd raktárkezelő volt.

Román állatorvos. 1956. október 30-án részt vett a temesvári egyetemisták által szervezett gyűlésen. Másnap tüntetést szervezett a letartóztatott egyetemisták kiszabadításáért. 1956-ban két év börtönbüntetésre ítélték. Szabadulását követően négy évig Latestiben kényszerlakhelyen élt.

Orvos. 1955-től a Péterfy Sándor utcai kórházban dolgozott. Szemtanúja volt az 1956-os forradalmi eseményeknek, és részt vett a december 4-i nőtüntetésen.

Jogász, műszaki fordító. 1945-1948 között szovjet hadifogságban volt. 1956. október 25-én megsebesült a Kossuth téri sortűznél. 1957-től nyilvánosan hangoztatta véleményét az idegen megszállásról és az ötvenhatos szabadságharcról. 1960-ban ellenforradalmi tevékenység vádjával tizenöt év börtönbüntetésre ítélték. A börtönben több alkalommal is tiltakozott az emberi jogok sérelmére elkövetett túlkapások ellen. 1971-es szabadulása után tovább küzdött Magyarország önrendelkezési jogának visszaszerzéséért. Munkavállalását mindvégig akadályozták, megbízásos fordítómunkákból élt.

Rendszerszervező szaktanácsadó. Arisztokrata származása miatt nem érettségizhetett. 1951 nyarán, kitelepítés elől menekülve, Kazincbarcikára ment figuránsnak, majd Sajószögeden vasútépítésen dolgozott. Közben édesanyját, Apponyi Juliannát, 1951 karácsonyakor letartóztatták, internálták, majd 1953 elején szigorított felügyelet alatt kitelepítették. Pálffyt 1953 őszén behívták katonának. 1955 végén letartóztatták, a várpalotai, később a herendi rabtáborba került. 1956 őszén a pécsi börtönbe szállították át, ahonnan november 2-án a Baranya Megyei Forradalmi Munkástanács szabadon engedte.

Építésztechnikus Erdélyben. 1956-ban több diáktársával együtt a magyar forradalomban való esetleges részvételről beszélgetett, emiatt a román állambiztonsági szervek többször kihallgatták. 1959-ben Marosvásárhelyen részt vett a magyar nemzetiségi sérelmek megfogalmazásában, és az ezzel kapcsolatos aláírásgyűjtésben. Emiatt 1961-ben tizenöt év kényszermunkára ítélték, 1964-ben szabadult.

Anyagbeszerző, gépkocsivezető. 1956-ban Miskolcon a Dimávagban részt vett a forradalmi munkáskövetelések megfogalmazásában. A Borsod Megyei Munkástanács tagja, két napig elnöke volt. 1958 decemberében letartóztatták, két év szabadságvesztésre ítélték. Szabadulása után fizikai munkás, raktáros és gépkocsivezető volt, 1987-től rokkantnyugdíjas. 1989-ben Miskolcon az MDF gazdasági irodájának vezetője lett.

Mesterszakács, a Gundel Károly Vendéglátó-ipari és Idegenforgalmi Szakképző Iskola nyugalmazott tanára. A hatvanas évek elejétől dolgozott a Royal Szállóban, a Tihanyi Motelben, a balatonfüredi Annabella Szállóban, majd Hollandiában és az Egyesült Államokban. Hazatérve a Gundel étterem mesterszakácsa és konyhafőnöke lett. A nyolcvanas években több hazai kormány- és diplomáciai delegációt kísért külföldre. A késő Kádár-kori politikai elit vadászatain többször volt konyhafőnök.

Gépészmérnök, tanár. Édesapja, id. Pelcz József 1956-ban a MÁV vezérigazgatóság forradalmi bizottságának az elnöke volt. Ifj. Pelcz az NDK több városában dolgozott, részt vett a greifswaldi és a paksi atomerőmű építésében is. 1971-1994 között a Gyár- és Gépszerelő Vállalat munkatársa volt, 1995-től az R&M Kft. műszaki vezetője.

Élsportoló. 1981-ben családjával Ausztriába disszidált, ahonnan Ausztráliába emigráltak. Sydneyben él, lovas iskolát működtet.

Újságíró. Pályáját 1942-ben kezdte a Magyar Nemzetnél. Bajcsy-Zsilinszky Endre ellenállási köréhez tartozott. 1945-ben tagja lett az Nemzeti Parasztpártnak. 1947-48-ban az Új Magyarország rovatvezetője, a HM sajtófőnöke, majd a Szabad Szó és a Hétfői Hírek rovatvezetője, 1960-tól a Magyar Nemzet főmunkatársa, 1973-83 között és 1991-től főszerkesztője volt. 1967-71, illetve 1975-80 között országgyűlési képviselő, 1976-89 között a Hazafias Népfront Országos Tanácsának alelnöke, 1966-89 között a Magyar Újságírók Országos Szövetségének alelnöke volt.

Szakmunkás. 1956-ban bátyjaival együtt tagja a Ráday utcai felkelőcsoportnak.

Textilgyári munkás. 1956-ban a Ráday utcai felkelőcsoport és a Forradalmi Ifjúsági Szövetség tagja volt. 1957-től a Távközlési Kutató Intézetben és a Központi Fizikai Kutatóintézetben dolgozott, majd a Nemzeti Danubius Hajózási Egylet gondnoka lett.

Katonatiszt, üzemgazdász. 1942-től a Ludovika Akadémián tanult. 1944-ben - a háború miatt korábban - hadnaggyá avatták. Angol hadifogságba esett, 1946-ban térhetett haza. Ekkor az ún. B-lista alapján elbocsátották a honvédségtől. Beiratkozott a közgazdasági egyetemre, majd 1948-tól a Pázmány Péter Tudományegyetemen tanult tovább. Közben csaposként dolgozott, 1948-ban vendéglős segédlevelet szerzett. 1949 decemberében letartóztatták, majd hűtlenség büntette címén életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélték. Raboskodott a csolnoki kényszermunkatáborban, majd 1956.

Nyomdász, külkereskedő, menedzser. A demokratikus ellenzéki mozgalom résztvevője, az Inconnu Csoport aktív tagja volt.

Vendéglátóipari alkalmazott. 1945 szeptemberében a szovjet hatóságok letartóztatták, nyolc és fél évet töltött különböző szovjet munkatáborokban. Sára Sándor Magyar nők a Gulágon című dokumentumfilmjének egyik szereplője. A POFOSZ Gulág Tagozatának elnöke.

Vasutas. 1956-ban a záhonyi vasútállomás munkástanácsának elnöke volt, 1957-ben internálták, majd 7 hónap szabadságvesztésre ítélték. Szabadulása után segédmunkás, gépkezelő volt Pilisvörösváron. 1962-től nyugdíjazásáig újra a vasútnál dolgozott.

Vegyész. Népi kollégista, 1956-ban a Petőfi Kör vezetőségi tagja. A forradalom alatt a sebesültek egészségügyi ellátásának egyik szervezője. 1956 végén emigrált. Az interjú melléklete felesége forradalom alatt írt naplója.

Építész, egyetemi tanár. 1949-1950-ben a Budapesti Városrendezési Iroda megalapítója, igazgatója 1951-1955 között a Fővárosi Tanács városrendezési és építészeti főosztály vezetője, majd 1975-ig a Budapesti Városépítési Tervező Vállalat városrendezési irodájának vezetője, Budapest általános rendezési terveinek irányítója.

Jogász. 1962-1967 között mezőgazdasági szövetkezeti jogtanácsnokként dolgozott. 1974-től a Pécsi Tudományegyetem Állami és Jogtudományi Karán tanársegéd volt. 1977-től 1990-ig a Szakszervezeti Kutatóintézet tudományos főmunkatársa volt. 1988 óta tanít a Miskolci Egyetem Állam és Jogtudományi Karán, 1991-től egyetemi tanárként. 1995-től a Kossuth Lajos Tudományegyetem jogi karán is oktat.

Lakatos. A komlói szénbányában dolgozott, majd 1954-ben bevonult katonának. 1956. november 1-jén egységét a Juta-dombhoz vezényelték, ahol november 4-én tűzharcot vívtak az egyik Budapestre bevonuló szovjet egységgel. 1958-ban halálra ítélték, majd ítéletét kegyelemből életfogytiglani börtönbüntetésre változtatták. 1970-ben szabadult.

Építési művezető. 1955-től a kecskeméti konzervgyárban villanyszerelőként dolgozott. 1956-ban a gyár munkástanácsának elnöke és a városi forradalmi bizottság tagja volt. November 4-e után részt vett a szellemi ellenállásban. 1957-ben letartóztatták, és 1958-ban öt év szabadságvesztésre ítélték. 1960-ban szabadult, téeszben dolgozott, majd építésvezető volt.

Szobrászművész. 1962-ben végzett a budapesti Képzőművészeti Főiskolán, Pátzay Pál osztályában. 1956-ban szemtanúja volt a főiskolán történteknek. 1957 januárjában barátaival disszidálni próbált, de elfogták.

Építész. A harmincas években a Modern Építészet Nemzetközi Kongresszusa (CIAM), magyar csoportjának tagja. Ipari épületek, tanintézetek tervezésével és műemlékek helyreállításával foglalkozott.

Esztéta. 1969-től a Magvető Könyvkiadó, 1973-tól a Gondolat Könyvkiadó szerkesztőjeként dolgozott. 1980 és 1990 között szabadúszó volt. 1989-től társszerkesztője a Holmi című folyóiratnak. Az ELTE Esztétika Tanszékének docense, 1993-tól egyetemi tanára.

Építész, építészettörténész. 1919-től egyetemi oktató, 1945-1967 között a Budapesti Műszaki Egyetem tanszékvezető tanára, majd 1986-ig a Városépítési Tervezőiroda osztályvezetője.

Fodrász. 1956-ban a Tűzoltó utcai felkelőcsoport tagja. A forradalom bukása után elhagyta az országot, majd hazatért. Tizenkét év börtönbüntetésre ítélték. A székesfehérvári POFOSZ vezetője.

Üzemmérnök, illegális kommunista. Emigráns Bécsben és a Szovjetunióban, 1946-os hazatérése után Budapesten textilgyári igazgató, a Könnyűipari Minisztérium főosztályvezetője, majd kutató közgazdász.

Gyógypedagógus. Regéczy-Nagy László lánya. Regéczy-Nagy László (1925). Katonatiszt, gépkocsivezető. 1948-tól az angol követségen gépkocsivezető, 1949-től az angol követ sofőrje. 1956. november-decemberben összekötő szerepet játszott Bibó István, Göncz Árpád és az angol követség között, jelentős szerepe volt Nagy Imre 1955-56-os írásainak Nyugatra juttatásában. 1957 nyarán letartóztatták, 1958-ban a Bibó István és társai ellen indított perben 15 év szabadságvesztésre ítélték. 1963-ban szabadult. Segédmunkásként, majd fordítóként dolgozott.

Asztalos, író, képzőművészeti szakíró, könyvtáros, a francia ellenállási mozgalom harcosa. 1956-ban a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár munkatársa.

Műszaki ellenőr. 1956-ban szerzett építőipari technikusi bizonyítványt Debrecenben, emellett kitanulta a villanyszerelői szakmát. Az Agrober Vállalatnál dolgozott, ahol egy ideig KISZ-titkár volt. Az ötvenes-hatvanas években részt vett Debrecen jazz-életében. Az ötvenes évek végén a debreceni Csokonai Színházban dolgozott világosítóként.

Művészettörténész, rádiós újságíró. 1964-től a bécsi Universität, majd a párizsi Sorbonne hallgatója volt, 1969-től az ELTE Bölcsészettudományi Karán tanult. 1973-1978 között a Magyar PEN Club francia referense, majd a TIT Országos Központ Művészeti Szakosztályának tudományos munkatársa volt. 1978-tól a Magyar Rádió szerkesztő-műsorvezetője. 1980-1984 között a Gondolatjel főszerkesztője volt. Kutatási területe a klasszikus magyar avantgárd és a hatvanas, hetvenes évek új törekvései.

Gépíró, könyvelő. A II. világháborút követően, mint levente szovjet fogságba esett. 1946-ban szovjet katonai bíróság 10 év kényszermunkára és örökös száműzetésre ítélte. 1953-ban amnesztiával szabadult. A Keserű Ifjúság című önéletrajzi regényében számolt be élményeiről, ami miatt a magyar és a szovjet hatóságok részéről többszöri zaklatásnak volt kitéve a hetvenes években. Nagykanizsán él, 1983-tól leszázalékolt nyugdíjas.

Újságíró, szerkesztő. Felvidéki katolikus nemesi családból származott. A Goldberger (később Vörös Lobogó) síelő versenyzője volt. Az ötvenes évek elején az ifiválogatott tagja. Érettségi után csak a Római Katolikus Hittudományi Akadémián tudott továbbtanulni. 1956. október 23-án ott volt a Rádió ostrománál. 1956. november közepén két barátjával együtt a zöld határon át átszökött Ausztriába.

Filmrendező, operatőr. 1956-ban a Színház- és Filmművészeti Főiskola hallgatójaként tagja volt a forradalmi bizottságnak. November 4-e után felvételeket készített Budapest utcáin. Az 1960-70-es években nemzedéke egyéni látásmódú filmeseként meghatározó szerepet játszott a magyar filmművészet fellendülésében. A 80-as évektől több történelmi tárgyú dokumentumfilmet készített. 1993-tól hét éven át a Duna Televízió elnöke volt.

Újságíró, rendőrtiszt. 1956-ban az Országos Rendőr-főkapitányság épületparancsnoka, a Belügyminisztérium forradalmi bizottságának tagja. November 29-én elbocsátották, ezt követően trafikos.

Író, műfordító, újságíró. 1956-ban a Hétfői Hírlap munkatársa volt. 1956-ban Angliába emigrált, 1957-60 között a Saint Martin's School of Art könyvillusztrátori szakán, majd a londoni egyetemen tanult irodalmat és történelmet. 1963-65-ben Münchenben a Szabad Európa Rádió szerkesztője, 1966–77 között Londonban a BBC magyar adásának munkatársa volt. 1972–94 között Londonban képzőművészeti galériát vezetett, a Fehér Holló Kiadó tulajdonosa. 1990-től a Magyar Hírlap londoni tudósítója.

Tanár. 1956-ban egyetemistaként a Debreceni Egyetemi Forradalmi Bizottmány elnökségének tagja. Három év börtönbüntetésre ítélték.

Banktisztviselő. 1920-tól illegális kommunista, többször letartóztatták. A spanyol polgárháborúban a Nemzetközi Brigád tagja, majd Franciaországban részt vett az antifasiszta fegyveres ellenállásban. 1945-től az MKP, majd az MDP KV Gazdasági Osztályának vezetője, 1953-1970 között belkereskedelmi miniszterhelyettes volt.

Vállalkozó. 1968-ban államellenes összeesküvés vádjával nyolc hónap szabadságvesztésre ítélték a Pór-féle baloldali szervezkedésben való részvétel miatt. Kizárták a közgazdasági egyetemről, ahol harmadéves pénzügy szakos volt. 1971-ben elnöki kegyelemmel mentesítették a jogkövetkezmények alól. 1973-tól elvégezte a Kereskedelmi és Vendéglátó-ipari Főiskolát. 1988-ig állami vállalatoknál kereskedelmi vezetői beosztásokban dolgozott, ezt követően önálló lett. Jelenleg egy órakereskedelmi vállalat tulajdonosa.

Retusőr. 1981-ben férjhez ment Somlai Gáborhoz (lásd ott), és gyermekével együtt Ausztráliába emigrált. Sydney-ben él, bőrdíszmű kereskedőként dolgozik.

Pincér, műkorcsolyázó. 1970-ben Bulgárián keresztül Olaszországba disszidált, majd 1971-ben Ausztráliába emigrált. Sydneyben él, bőrdíszmű kereskedése van.

Pedagógus Erdélyben. 1956-ban a temesvári diákmozgalom vezetője. Nyolc év börtönbüntetésre ítélték. 1963-ban szabadult.

Erdész. 1945-ben leventeként a Bakonyi Brigád tagja volt. A szovjet hatóságok letartóztatták, és tíz év munkatáborban letöltendő szabadságvesztésre ítélték. 1953-ban tért haza.

Festőművész, ékszertervező. Mikus Sándor szobrászművésznél, majd 1954-től a Képzőművészeti Főiskolán tanult. 1956 novemberében testvérével a zöldhatáron át Ausztriába szökött. Előbb Bécsben, majd Párizsban folytatta képzőművészeti tanulmányait. Jean Souverbie műhelyébe került, majd Jean Anjame stúdiójában freskókészítést tanult. Közben szülei és nagymamája is emigrált, öccsével együtt az Egyesült Államokba költöztek.

Tanár. Az Eötvös Kollégium tagja, a kommunista diákmozgalom egyik vezetője, 1932 után kizárták a mozgalomból. A harmincas évek közepétől a politikai rendőrség ügynöke. 1944-ben az ellenállási mozgalomban való részvételéért letartóztatták, Sopronkőhidáról Németországba hurcolták. 1945-től az amerikai, majd a magyar hírszerzésnek dolgozott. 1949-ben erőszakkal Magyarországra hozták a Rajk-per egyik koronatanújának, és 1956-ig fogva tartották. November 4-én az NSZK-ba menekült, ahol ismét az amerikaiak szolgálatába állt.

Földműves, fuvarozó. 1956-ban a vámospércsi forradalmi bizottmány tagja. 1957-ben nyolc év börtönbüntetésre ítélték.

Vállalkozó. 1971-ben végzett az ELTE TTK matematikus szakán. 1980-ig kutató matematikus egyebek között az MTA Matematikai Kutatóintézetben és a SZTAKI-ban. Ez utóbbiból ellenzéki tevékenysége miatt 1980-ban eltávolították. Szerepet játszott a szamizdatban írt Napló létrehozásában és működtetésében, a Charta tiltakozási akció szervezésében, később szamizdat-kiadványokat nyomtatott és terjesztett. A nyolcvanas évek végén egy ideig saját kiadója volt. A rendszerváltás után több könyvesboltot és vendéglőt indított.

Vegyészmérnök, fordító, tolmács. Édesanyját 1947-ben Brüsszelbe küldték kereskedelmi attasénak. Suzanne Párizsban, majd egy brüsszeli magániskolában tanult, de a nyári szünetekben édesanyjával Magyarországon nyaralt. 1949 szeptemberében nem kapta vissza az útlevelét, túszként Magyarországon tartották, miközben édesanyját visszaküldték a brüsszeli kirendeltségre. 1956-ban érettségizett, a Kőbányai Sörgyárban helyezkedett el technikusként. Miután édesanyjától elszakították, minden évben folyamodott útlevélért. 1956 szeptemberében váratlanul megkapta. Kiutazott Párizsban élő édesanyjához.

Műszaki rajzoló, fordító, író. 1945-1948 között Párizsban, 1956-tól Stockholmban él. Svédországban mérnöki diplomát szerzett, tagja a Svéd Írószövetségnek.

Mérnök-közgazdász, politikus. Az 1956-os forradalom alatt a BME Forradalmi Diákbizottsága és a MEFESZ vezetőségi tagja volt. 1957 januárjában letartóztatták, két hónapi vizsgálati fogság után szabadult. 1957-1985 között állami vállalatoknál dolgozott, majd 1990-ig a Mérnök és Építőgépész Kisszövetkezet elnöke volt. 1988-ban belépett az MDF-be, a párt egyik vezető politikusa, 1990-1998 között országgyűlési képviselő volt. 1991 decembere és 1993 februárja között ipari, kereskedelmi és idegenforgalmi miniszter, majd 1994-ig pénzügyminiszter volt. 1996-ban kilépett az MDF-ből.

Tisztviselő. Főként vőlegénye, Bárány János (1930–1959), forradalom utáni tevékenységéről, valamint Nagy József és társai peréről – amelyben Bárány az ötödrendű vádlott volt – beszél.

Szabó Lajos (1955–2010), gépkocsivezető, gondnok és Szabó Magda (1956), szabó, adatrögzítő. Édesapjukat, Szabó Lajos (1930-1959), segédmunkást, aki 1956-ban csatlakozott a Corvin közi csoporthoz, részt vett a november 4-e utáni ellenállás szervezésében, halálra ítélték, és kivégezték.

Rock-zenész, dobos. A hetvenes évek végén feleségével együtt Nyugat-Németországba, majd 1981-ben Ausztráliába disszidált. 1986-1987-ben, majd 1992-1996 között Magyarországon élt.

Diplomata. 1941-től tagja volt az illegális Magyar Kommunista Pártnak. 1945 után a MADISZ alelnöke, a Szabad Nép munkatársa volt. 1949-ig a berni magyar követség első titkára, ezt követően a Külügyminisztérium munkatársa volt. 1956-tól pekingi magyar nagykövetségen dolgozott. 1959-1960-ban tanácsos volt a párizsi magyar UNESCO-képviseleten. 1960-1962 között Jakartában követ, majd Rómában nagykövet volt. Itthon kémkedéssel vádolták, ezért 1970-ben Olaszországba disszidált.

Apai és anyai ágon közös felmenője gróf Széchényi Ferenc. Édesapja Széchenyi István idősebb, míg édesanyja Széchenyi István fiatalabb bátyjának leszármazottja, távoli unokatestvérek. Gyermekkorát a család sopronkövesdi és sopronhorpácsi birtokain töltötte. 1947 januárjában a Caritas Catholicával  egy belgiumi üdültetésre utazott. Szülei megszervezték, hogy Brüsszelben maradjon, ahova korábban már anyai nagynénje is kimenekült.

Jogász, közigazgatási és területfejlesztési szakértő. 1979-től a Fővárosi Tanács munkatársa. 1988-90 között Budapest (utolsó) VB-titkára, 1990-92 között Budapest főjegyzője. 1996-98 között az Országos Területfejlesztési Központ főigazgatója. 2004-05-ben az Országos Területfejlesztési Hivatal elnöke. Több egyetem és főiskola oktatója.

Mérnök. 1956-ban a miskolci Dimávag főtechnológusa, a forradalom első napjaiban – az igazgató távollétében – a gyár vezetője, a forradalmi események támogatója. 1958-ban két év börtönbüntetésre ítélték.

1966-tól a Magyar Televízióban dolgozott szerkesztőként, és önállóan is készített dokumentumfilmeket. 1970-ben elhagyta az országot. Először Olaszországba, majd Svédországba ment, később az Egyesült Államokban kapott politikai menedékjogot. A filmszakmával nem tudott kapcsolatot teremteni, később az amerikai Népszava szerkesztőségében talált munkát. 1977-ben visszatért Magyarországra. Kezdetben építőipari segédmunkás volt, majd a Társulás Filmstúdióban és a Filmtudományi Intézetben dolgozott.

Orvos, agykutató, egyetemi tanár. 1973-tól az MTA alelnöke, 1976-1985 között elnöke.1956-ban a pécsi Értelmiségi Forradalmi Bizottság elnöke. Számos szakmai és társadalmi szervezet tagja, elnöke. 1985-től országgyűlési képviselő.

Közgazdász, egyetemi tanár. 1956. október 23-án az egyetemisták megbízásából tárgyalt Iván Kovács Lászlóval, a Corvin közi felkelők egyik parancsnokával.

A hatvanas években középiskolásként tagja volt a Moszkva téri galerinak, a Kalefnek. Érettségi után szabadúszó újságíróként és rádiósként, majd tíz éven át lemezlovasként dolgozott. 1978-ben elhagyta Magyarországot. Párizsban alkalmi munkákból élt, majd Svédországban gazdasági menedékjogot kapott. Volt segédmunkás, Norvégiában olajmunkás, a stockholmi egyetemen filozófiát és szociológiát hallgatott. Később Luganóban telepedett le, szállodai portás volt. 1991-ben hazatelepült. Hanglemezkiadónál, majd különböző tv-csatornáknál dolgozott.

Matematikus, egyetemi tanszékvezető. 1987-től az University of Arizona professzora, Tucsonban él.

Tanár, jazz-szakíró. 1963-ban szerzett közgazdász diplomát. Már tanulmányai alatt a Gellért Szállóban és a Gundel Étteremben dolgozott mint felszolgáló, majd vezető beosztásban a Hungarhotels és később a Pannónia Vállalat szállodáiban és éttermeiben. 1969-től a kilencvenes évekig számos jazz-klubot szervezett és vezetett. A Magyar Jazz Szövetség alapító tagja. Tanított több zeneiskolában, jazz-történetet, zeneesztétikát és angol nyelvet.

Szociológus, író, fordító. Iskoláit Sopronban az Erdészeti Technikumban, majd Budapesten a Teológiai Akadémián, a Gyógypedagógiai Főiskolán és az ELTE Szociológiai Intézetében végezte. Írással hivatásszerűen a kilencvenes években kezdett foglalkozni. Írásai rendszeresen megjelennek az Élet és Irodalom hasábjain.

Ókorkutató, művészettörténész. 1941-től a Szépművészeti Múzeum antik osztályának munkatársa. A forradalom alatt a múzeum forradalmi bizottsága elnökévé választották. 1957-ben fegyelmivel elbocsátották, a debreceni Déri Múzeumba helyezték, 1958 őszén visszakerült. 1952-től az ELTE BTK tanára, címzetes egyetemi tanár. Az Ókortudományi Társaság főtitkára, a Bulletin du Musée Hongrois des Beaux-Arts szerkesztője. 1991-ben Kossuth-díjjal tüntették ki.

Filmrendező, forgatókönyvíró. Svédországban Peter Watkins, majd Magyarországon Jancsó Miklós asszisztense volt. 1971-80 között tévéműsorokat, rövid- és reklámfilmeket készített. 1981-90 között több játékfilmet rendezett. Jelenleg a CIB Bank marketing és internetbanki tanácsadója.

Katolikus pap. 1941-ben a Ludovikán végzett mint huszártiszt. 1950-ben Recskre internálták, 1953-ban szabadult. 1957-ben a forradalom idején tanúsított magatartása miatt 7 hónap, 1960-ban 'földalatti' teológiai szeminárium szervezéséért 12 év szabadságvesztésre ítélték. 1972-ben szabadult, előbb káplán majd plébános volt Bicskén.

Rádiótechnikus, mérnök. 1948-tól segédmunkásként, majd elektronikusként dolgozott. A forradalom alatt belépett a nemzetőrségbe, november 4-e után több társával illegális rádióadókat üzemeltetett. 1957-ben Jugoszlávián keresztül Franciaországba emigrált, ahol tévéműszerészként, majd elektromérnökként dolgozott.

Villanyszerelő, kocsikísérő. 1956-ban részt vett az október 23-i tüntetéseken és a Rádió épületének ostromában, majd csatlakozott a Széna téri fegyveres csoporthoz. November 4-én a szovjetek elfogták, majd Ungvárra hurcolták. 1956 decemberében szabadult. 1957-ben 10 év szabadságvesztésre ítélték. 1963-as szabadulása után műszaki szerkesztő, 1968-tól táncdalénekes, 1973-tól postai alkalmazott volt.

Katonatiszt. 1956-ban a Tűzoltó utcai felkelőcsoport egyik vezetője volt, 1958-ban 5 év szabadságvesztésre ítélték. 1960-as szabadulása után segédmunkásként, majd művezetőként dolgozott. A TIB Katonai Szekciójának vezetője volt.

Építészmérnök, statikus. A budapesti metró egyik tervezője, az UVAATERV, a 31. számú Állami Építőipari Vállalat, majd az Építéstudományi Intézet vezető munkatársa.

Cukrász. 1944–1951 között szovjet hadifogoly, majd 1953-ig Tiszalökön fogoly. Felkutatta a táborban megölt fogolytársai sírhelyét, és fontos szerepe volt a tiszalöki tábor történetének megírásában.

Tanító. 1948-tól tanító, majd iskolaigazgató volt. 1956-ban Tiszagyulaházán a forradalmi bizottmány titkárává választották. 1958 januárjában 5 hónap felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték. A per után tanyasi iskolákban, végül Egyeken tanított. 1990 őszétől Egyek alpolgármestere volt.

Villanyszerelő, üzemmérnök Győrött. Édesapját, Tihanyi Árpád (1916-1957) tanárt a mosonmagyaróvári vérengzés utáni békítő és embermentő szerepe ellenére halálra ítélték, és kivégezték. 1988-ban kezdeményezte édesapja rehabilitálását, 1989-ben pedig a sopronkőhidai temetőben elhantolt győri kivégzettek exhumálását.

Költő, író, szerkesztő. 1950-1951 között Bácspalánkán, 1953-től 1955-ig Verbászon, 1955-től 1961-ig pedig Újvidéken dolgozott mint tanár. 1961-1991 között az újvidéki Forum Könyvkiadó szerkesztője volt. 1991 óta nyugdíjas. Főiskolás kora óta jelennek meg munkái a vajdasági és más országbeli magyar nyelű lapokban, hazájában szerb nyelven is publikált. A sajtóban megjelent írásai mellett öt önálló kötetet is jegyez.

Könyvkötő, adminisztrátor. Apját, Tomasovszky András (1923-1958) villanyszerelőt, aki részt vett a nyíregyházi forradalmi eseményekben, a népi demokratikus államrend elleni szervezkedés vádjával halálra ítélték, és kivégezték.

1956-ban Szegeden joghallgató, a MEFESZ helyi szervezetének egyik fő szervezője volt. 1958-ban 6 év 6 hónap szabadságvesztésre ítélték. 1961-ben szabadult, tanulmányait nem folytathatta, fűtőként, korrektorként dolgozott.

Katonatiszt, kőműves. 1951-től katonatiszt volt Debrecenben. 1956. október 26-án Budapesten csatlakozott a Péterfy Sándor Utcai Kórházban működő önkéntes mentőszolgálathoz. 1958-ban 8 év szabadságvesztésre ítélték. 1962-ben szabadult, ezután kőművesként dolgozott.

Ügyvéd. 1956-ban a Tolna Megyei Nemzeti Bizottság elnöke. Nyolc év börtönbüntetésre ítélték. Szabadulása után segédmunkás, könyvtáros. A TIB jogtanácsosa.

Belügyi tiszt, cukrász, tisztviselő. Részt vett az újpesti ellenállási mozgalom tevékenységében. 1945 után az ÁVO tisztje, 1950-től 1957-ig a kiegészítő parancsnokságok vezetője volt. Leszerelése után, 1972-es nyugdíjazásáig az Országos Idegenforgalmi Vállalat személyzetise volt. Felesége Aradi Nóra művészettörténész.

Idegsebész, ideggyógyász. 1951-87 között az Országos Idegsebészeti Tudományos Intézet osztályvezető főorvosa, 1982-87 között főigazgató-helyettese volt. 1987-94 között a Debreceni Orvostudományi Egyetem Idegsebészeti Klinika tanszékvezető egyetemi tanára volt.

Ügyvéd. 1940–1944 között a kolozsvári főispán titkára. 1945–1946-ban Kolozs megye alispánja. 1947-től ügyvéd, több erdélyi politikai perben védő. A hetvenes, nyolcvanas években az erdélyi református egyházkerület főgondnoka.

Gépészmérnök. 1954-től a Dimávag üzemmérnöke volt. 1956 októberében részt vett a munkáskövetelések megfogalmazásában, a forradalom alatt a vállalati munkástanács elnökévé választották. 1958-ban 4 év szabadságvesztésre ítélték. 1959-ben szabadult. Munkás, technológus volt, később a Tiszai Vegyi Kombinát MEO-vezetője lett.

Mérnök, geodéta. 1960-ban letartóztatták, az államrend megdöntésére irányuló szervezkedésben való részvétel vádjával másodfokon öt év börtönbüntetésre ítélték. 1963-ban szabadult. 1992-től az Újlak Caritas Alapítvány kuratóriumának elnöke.

Színész. 1960-ban letartóztatták, 1962-ben államellenes szervezkedés és fegyverrejtegetés vádjával három év börtönbüntetésre ítélték.

Mérnök, rendszerszervező, író. 1956-ban a miskolci Nehézipari Műszaki Egyetemen részt vett a diákparlament megalakításában, november 4-ig a diákparlament hírszolgálatának vezetője, az utóvédharcok során a MEFESZ miskolci titkára volt. 1957 februárjában letartóztatták, Kistarcsára internálták, és kizárták az egyetemről. Májusban szabadult, vasesztergályosként, műszaki ellenőrként, majd művelettervezőként dolgozott. Levelező tagozaton mérnöki diplomát szerzett. 1966-tól fordító volt, majd 1974-től tezauruszkészítéssel foglalkozott.

Vasöntő, katonatiszt. Részt vett az illegális kommunista mozgalomban. 1948-tól a tatai páncélos tiszti iskola parancsnoka volt, 1950-től a Honvédelmi Minisztérium vezérkarához tartozott vezérőrnagyi rangban. 1956 októberében a Forradalmi Honvédelmi Bizottmány tagjaként tárgyalásokat folytatott a felkelőkkel, illetve a szovjet katonai vezetőkkel. November 4-én a szovjetek letartóztatták, és a tököli szovjet parancsnokságra szállították. Két nap múlva Szolnokra vitték. Kádár Jánossal együtt tért vissza Budapestre. 1957 márciusában leszerelték, és letartóztatták.

Történész. 1951-től az ELTE TTK tanára. 1955-56-ban a kar dékánhelyettese volt. 1956 októberében az Egyetemi Forradalmi Diákbizottság és a Magyar Értelmiség Forradalmi Bizottsága tagja volt. 1957-ben áthelyezték az MTA Történettudományi Intézetébe, ahol 1968-ig dolgozott. 1968-78 között a Művelődési Minisztérium Levéltári Igazgatóságát, illetve Levéltári Osztályát vezette. 1978-90 között a Magyar Országos Levéltár főigazgatója, 1990-94 országgyűlési képviselő volt.

Közgazdász, segédmunkás. 1956. október 23-án a Magyar Rádió épületénél harcolt, később a Corvin közben egy fiatalokból álló csoport vezetője lett. A forradalom leverése után Jugoszláviába menekült, Svájcban él.

Közgazdász. Cipruson született. A görög polgárháború idején szüleivel emigrálni kényszerült, 1950-től közel 10 éven át Magyarországon élt. Budapesten közgazdászdiplomát szerzett, majd az MTA Közgazdaság-tudományi Intézetében dolgozott. 1957-ben kicsempészte az országból a Hungaricus álnéven írt politikai vitairatot, ezért 1959-ben rövid ideig őrizetben tartották. Ezután végleg elhagyta Magyarországot. Néhány évig Angliában élt, piac- és közvélemény-kutatással foglalkozott. A Ciprusi Köztársaság függetlenné válásakor hazatért. 1988-93 között Ciprus köztársasági elnöke volt.

Feltaláló, vállalkozó. 1956-ban a Gödöllői Agrártudományi Egyetem hallgatója, október 25-től kapcsolatban állt a Corvin közi felkelőkkel, sebesülteket szállított. Novemberben Gödöllőn nemzetőrséget szervezett. Az Iván Kovács-perben nyolc év börtönbüntetésre ítélték.

Pszichológus, Veres Péter író, politikus unokája. 1974 óta a Magyar Tudományos Akadémia Pszichológiai Intézetében kutató. Tanít a Baptista Teológiai Akadémián és a Károli Gáspár Református Egyetemen.

Külkereskedő. 1965-től külkereskedelmi üzletkötő, majd a Kereskedelmi Minisztérium kiküldött képviselője volt. 1972-75 között Lengyelországban, 1983-87 között Oslóban dolgozott. 1947-48-ban rendszeres látogatója volt a kor zenés mulatóinak. Jelentős jazzlemez-gyüjteménye van.

Építészmérnök. A népi-nemzeti építészet képviselője, településfejlesztési szakértő, a Városépítési Tervezőiroda vezető munkatársa.

Újságíró, költő, tisztviselő. 1946-tól a Győri Munkás, majd a Győr-Sopron Megyei Hírlap munkatársa volt. 1955-ben fegyelmi úton elbocsátották, ezután tisztviselőként dolgozott. 1956 októberében visszavették a szerkesztőségbe. November 2-án a lakásán alakult meg a Hazánk című független politikai napilap, amelynek szerkesztője volt. 1957 januárjában Angliába emigrált. 1990-ben visszatelepült Magyarországra.

Vendéglős. A hatvanas évektől Szombathely vendég-látóipari vállalatánál, különböző éttermekben, majd a Savária Nagyszállóban dolgozott. A privatizáció során családi vállalkozásként létrehozta a Wagner Vendégudvart, amely többek között otthont adott 2003-ban az osztrák-magyar miniszterelnöki csúcstalálkozónak.

Lengyel történész. 1956–1981 között a LEMP KB tagja. 1956–1957-ben a KB Propagandaosztályának vezetője.

Zongora- és harmonikaművész. Zenei pályafutását a hetvenes évek elején kezdte Szombathelyen, majd játszott Egerben, Székesfehérváron, Csákváron, a Balaton-partján, Budapesten különböző bárokban és vendéglőkben, illetve külföldön is. 1984 és 1986 között a Budapest Ragetime zenekar tagja volt. A nyolcvanas években a Magyar Rádióban műsorszerkesztőként is dolgozott.

Lengyel közgazdász, vegyész. 1955–1959 között a Lengyel Népköztársaság budapesti nagykövete. 1956-ban a forradalom célkitűzéseivel rokonszenvező jelentéseket küldött a magyar fővárosból. 1959–1975 között külügyi szolgálatot teljesített Rómában és Finnországban.

Filmrendező. 1968-1972 között a budapesti Színház- és Filmművészeti Főiskola filmrendezői szakán tanult. A hetvenes, nyolcvanas években tevékenyen részt vett a Balázs Béla Stúdió és a Társulás Stúdió munkájában. Számos dokumentumfilmet készített.

Asztalos. Wittner Mária fia. Wittner Mária (1937). Varrónő. 1956. október 23-án csatlakozott a felkelőkhöz, részt vett a Corvin közi és a Tűzoltó utcai harcokban, segített a sebesültek ellátásában. Később a Vajdahunyad utcai csoport tagja lett. November 4-én megsebesült. November 9-én megpróbálta elhagyni az országot, de letartóztatták. A kihallgatás után elengedték, disszidált, de néhány hét múlva hazatért, és segédmunkásként dolgozott. 1957 júliusában letartóztatták, 1958-ban halálra ítélték, 1959-ben ítéletét másodfokon életfogytig tartó szabadságvesztésre változtatták.

Német újságíró. Svájci emigránsként bekapcsolódott a kommunista mozgalomba. 1945 után az NDK-ban telepedett le. 1957-ben a magyar forradalommal összefüggésben három év börtönbüntetésre ítélték. Szabadulás után Angliába emigrált.

1956. október végétől november 11-ig a Trybuna Ludu munkatársaként a budapesti eseményekről tudósított.

Lengyel újságíró. 1956-ban az Odnowa egyetemi lap szerkesztőségének tagja. A lap első száma nagyrészt a magyar eseményekkel foglalkozott, ezért rögtön betiltották.

Katonatiszt. 1956-ig a Magyar Néphadsereg vezérkari tisztje volt. Október 23-án a Rádió épülete védelmének katonai parancsnoka volt, 25-től a vezérkarnál, majd Király Béla mellett szolgált. November 7-én a szovjet katonai hatóságok letartóztatták. 1958-ban 10 év szabadságvesztésre ítélték. 1963-as szabadulása után fordítóként dolgozott. 1990-ben a köztársasági elnök szárnysegédje volt.

Újságíró, a Reader's Digest főszerkesztője. Zsámboki Zoltán fia. Zsámboki Zoltán (1923-1989). Műfordító, a Központi Statisztikai Hivatal osztályvezetője. 1956-ban a KSH Forradalmi Bizottságának elnöke. 1959-ben hét év börtönbüntetésre ítélték. Szabadulása után műfordító, majd a Rakéta regényújság szerkesztője volt.

1947-től versenyszerűen úszott, tagja volt a magyar olimpiai úszókeretnek és a Dózsa Rendőr Sportszázadnak. 1953 végén megszűnt a sportszázad, őt nem vették át rendőrnek, jogi tanulmányait sem folytathatta. Anyagbeszerző lett, majd önálló kendőfestő üzemet vezetett. Az ötvenes évek elején csatlakozott az ún. Sujánszky-csoporthoz. 1956 elején fegyveres szervezkedés résztvevőjeként hat és fél év börtönbüntetésre ítélték, 1956. szeptember 31-én szabadult. 1956-1996 között az USA-ban élt.