Ugrás a tartalomra
történész

1957-ben született Budapesten. Az ELTE történelem-könyvtár szakán végzett 1981-ben. Ezt követően Budapest Főváros Levéltárában dolgozott, majd 1986-tól az MTA Történettudományi Intézete tudományos munkatársa 1999-ig. Az 1956-os Intézet alapító tagja, 1997-től megbízott igazgatója, 1999-2011 között főigazgatója. Az önálló Intézet megszüntetését követően 2012-19 között az Országos Széchényi Könyvtár 1956-os Intézet – Oral History Archívum Osztály vezetője. Amikor az osztályt a VERITAS Intézetbe olvasztották, lemondott állásáról.

1991 óta tanít a felsőoktatásban. Előbb a Századvég Politikai Iskola (1991-94) majd az ELTE BTK Gazdaság- és Társadalomtörténeti Tanszéke (1997-2002, utolsó három évben Széchenyi-professzori ösztöndíjasként), végül a Színház- és Filmművészeti Egyetem Film és Televízió Főtanszakának (2005-2010) óraadó tanára. 2009 szeptembere óta az egri Eszterházy Károly Főiskola (2016-tól Egyetem) oktatója, 2010 óta egyetemi tanár, 2019 óta ugyanott a Történelemtudományi Doktori Iskola vezetője.

Doktori (PhD) fokozatát 1997-ben szerezte, 2002-ben az MTA doktora lett. 2009-ben Széchenyi-díjat kapott, 2019-ben a MTA levelező tagjának választották. Részletes szakmai önéletrajza itt.

  • Századosok. Budapest, 2018, Osiris.

  • Bevezetés a kádárizmusba. Budapest, 2011, L’Harmattan – 1956-os Intézet.

  • Nagy Imre. Politikai életrajz I-II. köt. Budapest, 1996-1999, 1956-os Intézet (rövidítve magyarul 2002, 2016, lengyelül 2003, németül 2006, oroszul 2006, angolul 2009).

  • Teljes publikációs jegyzéke az mtmt-n.

  • „Hatvanas évek” Magyarországon. Tanulmányok. Szerk. Rainer M. János. Bp., 2004, 1956-os Intézet, 509 p. (angolul Péteri Györggyel 2005, németül 2009)

  • The 1956 Hungarian Revolution: A History in Documents. Compiled, edited and introduced by Csaba Békés, Malcolm Byrne, János M. Rainer. Central European University Press, Budapest – New York, 2002, 598 p.

  • Gorbacsov tárgyalásai magyar vezetőkkel. Dokumentumok az egykori SZKP és MSZMP archívumaiból, 1985-1991. Szerk. Baráth Magdolna, Rainer M. János. Bp., 1956-os Intézet, 2000. 365 p.

  • Teljes publikációs jegyzéke az mtmt-n.