Lengyel újságíró. 1953-1956 között a varsói Po prostu főszerkesztője. A magyar eseményekkel kapcsolatos lengyel sajtóreagálásról, illetve a lengyel értelmiség forradalomhoz való viszonyáról beszél.

Közgazdász. 1918-1928 között apjával, Landler Jenővel Bécsben, majd apja halála után 1946-ig a Szovjetunióban élt emigrációban. 1949-1971 között az Országos Tervhivatal munkatársa, főosztályvezető-helyettese. Férjét, Biermann Bélát 1937-ben a Szovjetunióban politikai perben halálra ítélték, és kivégezték.

Mérnök, informatikai menedzser. 1945 után az új Csehszlovák Köztársaság családi birtokaikat elkobozta. Családja 1948 decemberében Franciaországba emigrált. Nizzában járt középiskolába, majd a Szabad Európa Bizottság ösztöndíjának segítségével végezte felsőfokú tanulmányait. Az École Nationale des Telecommunications-on szerzett diplomát. Az 1956-os magyar forradalom idején egy rövid időre Sopronban tartózkodott, a főiskolások egyik fegyveres osztagához csatlakozott. 1957-ben a Thomson céghez került, mikrohullámú csövek tervezésével foglalkozott, majd a tervező osztály vezette.

Felvonó- és villanyszerelő. Édesapját, Lajtai Lajos (1911-1978), vegyészmérnököt, aki a forradalom idején a mosonmagyaróvári Mezőgazdasági Gépgyár munkástanácsának elnöke volt, 1958-ban hatévi börtönbüntetésre ítélték. 1961-es szabadulása után ciánozóként dolgozott Pécsett.

Postai tisztviselő, közgazdász, baloldali polgári radikális, george-ista. Kapcsolatban volt a Galilei-körrel, valamint Jászi Oszkárral és körével. 1928-tól a Pénzintézeti Tisztviselők Országos Egyesületének titkára. 1938-1939-ben a Magyar Fórum szerkesztője. Az óbudai Népi otthon lakásmúzeum létrehozója.

Katolikus pap, művészettörténész. 1956-ban Budapesten teológushallgatóként részt vett az Állami Egyházügyi Hivatal iratainak lefoglalásában és a vidéki papokat tájékoztató brosúra készítésében. 1958-ban 10 év szabadságvesztésre ítélték. 1963-as szabadulása után nem gyakorolhatta hivatását, ipari, majd ásatási segédmunkásként dolgozott. A hatvanas években Sárospatakon létrehozta és azóta is gondozza a Római Katolikus Egyházi Gyűjteményt. 1973-tól Köröm községben plébános.

1974 és 1979 között a Budapesti Műszaki Egyetem Filozófia Tanszékén tanított, ahonnan ellenzéki beállítottsága miatt eltávolították. 1985-ben Nagy Britanniában, Leicesterben tanult, 1986 és 1989 között pedig az Egyesült Államokban, az Arizonai Egyetemen (Tucsonban) vendégkutató volt. 1990 óta Pécsi Tudományegyetem Filozófia Tanszékének oktatója. Tanított még a Kodolányi János Főiskolán és a Wesley János Főiskolán. 1996 óta a filozófiai tudományok kandidátusa.

Közgazdász, fodító, esztergályos. 1956-ban fegyveres felkelő, majd részt vett a november 4. utáni politikai ellenállásban. 1957-ben tíz év börtönbüntetésre ítélték. A demokratikus ellenzéki mozgalom aktív résztvevője. 1985-1989 között Londonban a Szabad Európa Rádió és a BBC munkatársa.

Taxisofőr. Édesapját 1949-ben mint volt rongyos gárdistát kivégezték. 1956-ban a Szabad Nép székházában a fegyveres felkelők parancsnoka volt. A forradalom leverése után Ausztráliába emigrált; Sydneyben él. A Magyar Szabadságharcos Szövetség Ausztráliai Tagozatának társelnöke.

Szociológus. A hetvenes évek elején meghatározó szerepet játszott az ELTE Bölcsészettudományi Karán a kari KISZ megújításáért kibontakozó mozgalomban. A Kossuth Könyvkiadó filozófiai szerkesztőségében kapott állást. Számos lakásszemináriumon vett részt.. 1977-ben 'Marx a negyedik évtizedben' címmel jelentette meg az első nagyobb hazai szamizdatkiadványt, emiatt 1978 elején elbocsátották. 1979-ben tanulmányt írt a Bibó-emlékkönyvbe, aláírta a Charta-nyilatkozatot, publikált a Naplóban.