Rendszerszervező szaktanácsadó. Arisztokrata származása miatt nem érettségizhetett. 1951 nyarán, kitelepítés elől menekülve, Kazincbarcikára ment figuránsnak, majd Sajószögeden vasútépítésen dolgozott. Közben édesanyját, Apponyi Juliannát, 1951 karácsonyakor letartóztatták, internálták, majd 1953 elején szigorított felügyelet alatt kitelepítették. Pálffyt 1953 őszén behívták katonának. 1955 végén letartóztatták, a várpalotai, később a herendi rabtáborba került. 1956 őszén a pécsi börtönbe szállították át, ahonnan november 2-án a Baranya Megyei Forradalmi Munkástanács szabadon engedte.

Jogász, műszaki fordító. 1945-1948 között szovjet hadifogságban volt. 1956. október 25-én megsebesült a Kossuth téri sortűznél. 1957-től nyilvánosan hangoztatta véleményét az idegen megszállásról és az ötvenhatos szabadságharcról. 1960-ban ellenforradalmi tevékenység vádjával tizenöt év börtönbüntetésre ítélték. A börtönben több alkalommal is tiltakozott az emberi jogok sérelmére elkövetett túlkapások ellen. 1971-es szabadulása után tovább küzdött Magyarország önrendelkezési jogának visszaszerzéséért. Munkavállalását mindvégig akadályozták, megbízásos fordítómunkákból élt.

Orvos. 1955-től a Péterfy Sándor utcai kórházban dolgozott. Szemtanúja volt az 1956-os forradalmi eseményeknek, és részt vett a december 4-i nőtüntetésen.

Román állatorvos. 1956. október 30-án részt vett a temesvári egyetemisták által szervezett gyűlésen. Másnap tüntetést szervezett a letartóztatott egyetemisták kiszabadításáért. 1956-ban két év börtönbüntetésre ítélték. Szabadulását követően négy évig Latestiben kényszerlakhelyen élt.

Rendőrtiszt. 1950-től Kecskeméten a megyei rendőrkapitányság közrendvédelmi parancsnoka, majd 1955-től a politikai osztály vezetője volt. 1956. október 26-án megakadályozta, hogy a rendőrségnél a tömegbe lőjenek. Tagja lett a megyei rendőrkapitányság forradalmi bizottságának. 1957-ben elbocsátották a munkahelyéről, majd két és fél évi börtönbüntetésre ítélték. 1959-es szabadulása után munkás, rendész, majd raktárkezelő volt.

Lakatos, technikus. 1939-1948 között szociáldemokrata politikus. 1939-től a Kispesti Traktorgyárban, majd 1975-től a Fegyvergyárban dolgozott.

Pszichológus. Az ötvenes években a Budapesti Műszaki Egyetem Gépészmérnöki Karán tanult, majd az ELTE-n filozófiát és irodalmat hallgatott. 1956. október 23-án részt vett a tüntetések szervezésében, később tagja lett a Nemzetőrségnek, és dolgozott a Népszava szerkesztőségében is. 1956 novemberében elhagyta Magyarországot, Londonban telepedett le. Az Oxfordi Egyetemen kezdte tanulmányait, majd filozófiai és pszichológiai tanulmányokat folytatott az University College London-on. Később pszichoanalitikus képzést kapott, és ekként praktizált.

Marós. 1956-ban Ausztriába disszidált, majd 1957-ben Ausztráliába emigrált. Sydneyben él, nyugdíjas taxisofőr.

Bencés szerzetes, tanár. 1933-ban a budapesti Bencés Gimnáziumban érettségizett, majd Pannonhalmára került, ahol teológiát és nyelvszakokat végzett. 1939-ben avatták föl szerzetesnek, 1940-ben doktorátust szerzett. A háborút követően Budapesten tanított, egészen 1946-os letartóztatásáig. A szovjet katonai bíróság 10 éves hadifogságra ítélte. A Szovjetunióból 1955 végén tér haza, előbb egy fűrésztelepen, majd fővárosi kórházak mosodáiban dolgozott, mivel rendjébe nem térhetett vissza. Hatvan éves korában nyugdíjba vonult, majd kisegítő lelkész lett a budai Szent Imre plébánián.

Érettségi után mint autodidakta festőművész tevékenykedett. A hetvenes években a Családunk című szamizdat folyóirat egyik szerkesztője volt, emiatt gyakori rendőri zaklatásban volt része. Apja, Dr. Oláh Andor, orvos, természetgyógyász és családja ellen 1971-ben államellenes szervezkedés vádjával eljárást indítottak. A bíróság a vádlottak pszichiátriai megfigyelését, illetve kezelését rendelte el. Oláh Mátyás 1980-ban Szentendrére költözött, csatlakozott a Vajda Lajos Stúdióhoz. 1983-ban családjával Franciaországba emigrált.