
1980-ban született Budapesten. Egyetemi tanulmányait az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán folytatta. 2004-ben szerzett történelem és politikaelmélet szakos diplomát. Fiatal kutatóként elsősorban az állambiztonsági szolgálatok történetével, valamint a XX. századi magyar demokratikus hagyomány és az antifasizmus kérdéseivel foglalkozott.
2013-ban PhD fokozatot szerzett. Disszertációjának témája: Az MSZMP „szövetségi politikája”, 1956-1963 volt. Ennek rövidített változata „Kiegyezés Kádárral” címmel a Jaffa Kiadó gondozásában jelent meg.
Szervezője és koordinátora volt a fiatal levéltárosokat és történészeket összefogó „Fehér Hollók” munkacsoportnak. Az MTA Bolyai-ösztöndíjasaként a magyar kereszténydemokrata hagyomány 1944 és 1989 közötti történetét kutatta 2014 és 2017 között. Azt követően ifjúságtörténeti projektekkel foglalkozott.
2012-től 2019-ig az OSZK 1956-os Intézet – Oral History Archívum munkatársa volt. Jelenleg a Nemzeti Emlékezet Bizottsága Hivatalának (NEBH) kutatója. Tudományos munkája mellett hagyományos (nyomtatott) és on-line formában megjelenő tudományos-ismeretterjesztő kiadványok, tartalomfejlesztések szerkesztését is végzi.
-
Bomlasztás: Kádár János és a III/III. Budapest, 2019, Jaffa Kiadó.
-
Budapest a szabadság napjaiban - 1956. Budapest, 2016, Jaffa Kiadó.
-
Kiegyezés Kádárral: “Szövetségi politika”, 1956-1963. Budapest, 2013, Jaffa Kiadó.
-
Teljes publikációs jegyzéke az mtmt-n.
-
"Illegális ifjúsági munka": Cserkészközösségek a diktatúrában. Budapest, 2017, Magyar Cserkészszövetség.
-
Újratervezések. Magyarország a jelenkorban. Évkönyv XXIII. Budapest, 2018, 1956-os Intézet Alapítvány – OSZK.
-
Teljes publikációs jegyzéke az mtmt-n.
-
A III/III krónikája (on-line forrásközlés)
-
A Párt nem politizál indulatból. Index 2019. november 24.
-
Titkos lakások Budapesten. Index 2017. április 23.
-
Állambiztonság – propaganda – történetírás. Töredékek az állambiztonsági irattár működésének történetéhez (1965-1980). Betekintő 2009/2.