A hatvanas években középiskolásként tagja volt a Moszkva téri galerinak, a Kalefnek. Érettségi után szabadúszó újságíróként és rádiósként, majd tíz éven át lemezlovasként dolgozott. 1978-ben elhagyta Magyarországot. Párizsban alkalmi munkákból élt, majd Svédországban gazdasági menedékjogot kapott. Volt segédmunkás, Norvégiában olajmunkás, a stockholmi egyetemen filozófiát és szociológiát hallgatott. Később Luganóban telepedett le, szállodai portás volt. 1991-ben hazatelepült. Hanglemezkiadónál, majd különböző tv-csatornáknál dolgozott.

Közgazdász, egyetemi tanár. 1956. október 23-án az egyetemisták megbízásából tárgyalt Iván Kovács Lászlóval, a Corvin közi felkelők egyik parancsnokával.

Orvos, agykutató, egyetemi tanár. 1973-tól az MTA alelnöke, 1976-1985 között elnöke.1956-ban a pécsi Értelmiségi Forradalmi Bizottság elnöke. Számos szakmai és társadalmi szervezet tagja, elnöke. 1985-től országgyűlési képviselő.

1966-tól a Magyar Televízióban dolgozott szerkesztőként, és önállóan is készített dokumentumfilmeket. 1970-ben elhagyta az országot. Először Olaszországba, majd Svédországba ment, később az Egyesült Államokban kapott politikai menedékjogot. A filmszakmával nem tudott kapcsolatot teremteni, később az amerikai Népszava szerkesztőségében talált munkát. 1977-ben visszatért Magyarországra. Kezdetben építőipari segédmunkás volt, majd a Társulás Filmstúdióban és a Filmtudományi Intézetben dolgozott.

Mérnök. 1956-ban a miskolci Dimávag főtechnológusa, a forradalom első napjaiban – az igazgató távollétében – a gyár vezetője, a forradalmi események támogatója. 1958-ban két év börtönbüntetésre ítélték.

Jogász, közigazgatási és területfejlesztési szakértő. 1979-től a Fővárosi Tanács munkatársa. 1988-90 között Budapest (utolsó) VB-titkára, 1990-92 között Budapest főjegyzője. 1996-98 között az Országos Területfejlesztési Központ főigazgatója. 2004-05-ben az Országos Területfejlesztési Hivatal elnöke. Több egyetem és főiskola oktatója.

Diplomata. 1941-től tagja volt az illegális Magyar Kommunista Pártnak. 1945 után a MADISZ alelnöke, a Szabad Nép munkatársa volt. 1949-ig a berni magyar követség első titkára, ezt követően a Külügyminisztérium munkatársa volt. 1956-tól pekingi magyar nagykövetségen dolgozott. 1959-1960-ban tanácsos volt a párizsi magyar UNESCO-képviseleten. 1960-1962 között Jakartában követ, majd Rómában nagykövet volt. Itthon kémkedéssel vádolták, ezért 1970-ben Olaszországba disszidált.

Rock-zenész, dobos. A hetvenes évek végén feleségével együtt Nyugat-Németországba, majd 1981-ben Ausztráliába disszidált. 1986-1987-ben, majd 1992-1996 között Magyarországon élt.

Szabó Lajos (1955–2010), gépkocsivezető, gondnok és Szabó Magda (1956), szabó, adatrögzítő. Édesapjukat, Szabó Lajos (1930-1959), segédmunkást, aki 1956-ban csatlakozott a Corvin közi csoporthoz, részt vett a november 4-e utáni ellenállás szervezésében, halálra ítélték, és kivégezték.

Tisztviselő. Főként vőlegénye, Bárány János (1930–1959), forradalom utáni tevékenységéről, valamint Nagy József és társai peréről – amelyben Bárány az ötödrendű vádlott volt – beszél.