Ugrás a tartalomra

Szabó Iván

Mérnök-közgazdász, politikus. Az 1956-os forradalom alatt a BME Forradalmi Diákbizottsága és a MEFESZ vezetőségi tagja volt. 1957 januárjában letartóztatták, két hónapi vizsgálati fogság után szabadult. 1957-1985 között állami vállalatoknál dolgozott, majd 1990-ig a Mérnök és Építőgépész Kisszövetkezet elnöke volt. 1988-ban belépett az MDF-be, a párt egyik vezető politikusa, 1990-1998 között országgyűlési képviselő volt. 1991 decembere és 1993 februárja között ipari, kereskedelmi és idegenforgalmi miniszter, majd 1994-ig pénzügyminiszter volt. 1996-ban kilépett az MDF-ből.

Svéd Ferenc

Műszaki rajzoló, fordító, író. 1945-1948 között Párizsban, 1956-tól Stockholmban él. Svédországban mérnöki diplomát szerzett, tagja a Svéd Írószövetségnek.

Sulyok Miklós

Vállalkozó. 1971-ben végzett az ELTE TTK matematikus szakán. 1980-ig kutató matematikus egyebek között az MTA Matematikai Kutatóintézetben és a SZTAKI-ban. Ez utóbbiból ellenzéki tevékenysége miatt 1980-ban eltávolították. Szerepet játszott a szamizdatban írt Napló létrehozásában és működtetésében, a Charta tiltakozási akció szervezésében, később szamizdat-kiadványokat nyomtatott és terjesztett. A nyolcvanas évek végén egy ideig saját kiadója volt. A rendszerváltás után több könyvesboltot és vendéglőt indított.

Stolte István

Tanár. Az Eötvös Kollégium tagja, a kommunista diákmozgalom egyik vezetője, 1932 után kizárták a mozgalomból. A harmincas évek közepétől a politikai rendőrség ügynöke. 1944-ben az ellenállási mozgalomban való részvételéért letartóztatták, Sopronkőhidáról Németországba hurcolták. 1945-től az amerikai, majd a magyar hírszerzésnek dolgozott. 1949-ben erőszakkal Magyarországra hozták a Rajk-per egyik koronatanújának, és 1956-ig fogva tartották. November 4-én az NSZK-ba menekült, ahol ismét az amerikaiak szolgálatába állt.

Stanka Sándor

Erdész. 1945-ben leventeként a Bakonyi Brigád tagja volt. A szovjet hatóságok letartóztatták, és tíz év munkatáborban letöltendő szabadságvesztésre ítélték. 1953-ban tért haza.

Somlai Gábor

Pincér, műkorcsolyázó. 1970-ben Bulgárián keresztül Olaszországba disszidált, majd 1971-ben Ausztráliába emigrált. Sydneyben él, bőrdíszmű kereskedése van.

Somlai Ágnes

Retusőr. 1981-ben férjhez ment Somlai Gáborhoz (lásd ott), és gyermekével együtt Ausztráliába emigrált. Sydney-ben él, bőrdíszmű kereskedőként dolgozik.

Simon Péter

Vállalkozó. 1968-ban államellenes összeesküvés vádjával nyolc hónap szabadságvesztésre ítélték a Pór-féle baloldali szervezkedésben való részvétel miatt. Kizárták a közgazdasági egyetemről, ahol harmadéves pénzügy szakos volt. 1971-ben elnöki kegyelemmel mentesítették a jogkövetkezmények alól. 1973-tól elvégezte a Kereskedelmi és Vendéglátó-ipari Főiskolát. 1988-ig állami vállalatoknál kereskedelmi vezetői beosztásokban dolgozott, ezt követően önálló lett. Jelenleg egy órakereskedelmi vállalat tulajdonosa.

Feliratkozás a következőre: Nyilvános