Marós. 1956-ban Ausztriába disszidált, majd 1957-ben Ausztráliába emigrált. Sydneyben él, nyugdíjas taxisofőr.

Bencés szerzetes, tanár. 1933-ban a budapesti Bencés Gimnáziumban érettségizett, majd Pannonhalmára került, ahol teológiát és nyelvszakokat végzett. 1939-ben avatták föl szerzetesnek, 1940-ben doktorátust szerzett. A háborút követően Budapesten tanított, egészen 1946-os letartóztatásáig. A szovjet katonai bíróság 10 éves hadifogságra ítélte. A Szovjetunióból 1955 végén tér haza, előbb egy fűrésztelepen, majd fővárosi kórházak mosodáiban dolgozott, mivel rendjébe nem térhetett vissza. Hatvan éves korában nyugdíjba vonult, majd kisegítő lelkész lett a budai Szent Imre plébánián.

Érettségi után mint autodidakta festőművész tevékenykedett. A hetvenes években a Családunk című szamizdat folyóirat egyik szerkesztője volt, emiatt gyakori rendőri zaklatásban volt része. Apja, Dr. Oláh Andor, orvos, természetgyógyász és családja ellen 1971-ben államellenes szervezkedés vádjával eljárást indítottak. A bíróság a vádlottak pszichiátriai megfigyelését, illetve kezelését rendelte el. Oláh Mátyás 1980-ban Szentendrére költözött, csatlakozott a Vajda Lajos Stúdióhoz. 1983-ban családjával Franciaországba emigrált.

Műszaki szakoktató. Több gépipari üzemben dolgozott szakmunkásként, illetve később szakoktatóként. Jelenleg szerszámbeállító. A hatvanas években a Csili" (Pesterzsébeti Vasas Művelődési Ház) éttermében is dolgozott felszolgálóként. Fiatalkorában igazolt futballistája volt az ESMTK csapatának.

Pártfuncionárius, újságíró, főszerkesztő. 1937-től részt vett a Szociáldemokrata Párt legális keretei között működő kommunista csoportok munkájában. 1944 júniusában Auschwitzba deportálták. 1945-től az MKP debreceni szervezetének osztályvezetője, 1952-től a kecskeméti városi pártbizottság agitációs és propaganda osztályának a vezetője volt. 1955-től a budapesti pártközpontban dolgozott. 1957-ben kinevezték a Nők Lapja főszerkesztő-helyettesének. 1959 tavaszától 1986-ig a lap főszerkesztője volt.

Anyagbeszerző. 1938-ban részt vett a spanyol polgárháborúban. 1942-től a Magyar Királyi Államvédelmi Központ munkatársa. 1944-1945-ben részt vett az antifasiszta ellenállási mozgalomban. 1949-ben elítélték, 1952-ben szabadult. 1956-ban nemzetőr, fegyveres felkelő. 1965-1968 között munkásőr.

Pszichoanalitikus, szakíró. 1948-ban diplomázott az ELTE pszichológia, filozófia és szociológia szakán. A Neveléstudományi Intézet munkatársa, majd eltávolítását követően textilipari segédmunkás volt. 1956-ban az Oktatási Minisztérium előadója, 1958-ban középiskolai tanár volt. 1959-ben a Mérei-perben öt év börtönbüntetésre ítélték. 1961-ben szabadult, a Budakeszi Tüdőszanatóriumban, majd 1967-től a Gyermeklélektani Intézet dolgozott. 1968 óta magánpraxist folytat. 1975-től a Magyar Pszichiátriai Társaság elnöke.

Mérnök. 1956. október 30-án a temesvári Polytechnika hallgatójaként diákgyűlést szervezett, innen vitette a Securitate elôbb a nagybecskereki táborba, majd a temsvári börtönbe. I. fokon négy évi javító fegyházra ítélték, majd ezt egy évre csökkentették. 1957-ben szabadult.

Szociológus, egyetemi tanár. 1956. október 29-én Erdősmecskén, ahol tanítóként dolgozott, a községi nemzeti tanács elnökévé választották. 1956 novemberében emigrált, az USA-ban telepedett le. 1958-62 között pszichológiát tanult, az 1960-as évek végén szociológiából doktorált. 1970-től a Middlesex County College-on tanított.

Munkás, vállalkozó. 1954-1955-ben rendszerellenes kijelentései miatt hat hónapig az ÁVH fogva tartotta. 1956-ban a mosonmagyaróvári tömegdemonstráció egyik szervezője, Levél község nemzeti bizottságának elnöke. 1957-től az USA-ban él.