Literary historian. He was out of work for a year after signing the human-rights document Charter 77 in 1979, a member of the circle of supporters of the democratic opposition in Hungary, and a department head at the Institute of Literary Studies of the Hungarian Academy of Sciences.
Jogász, szociológus. 1956. november 4-e után egyetemi hallgatóként részt vett a Magyar Értelmiség Forradalmi Bizottsága munkájában és a szellemi ellenállásban. 1957-ben 5 hónap szabadságvesztésre ítélték. Szabadulása után fordítóként, majd 1962-84 között a Központi Statisztikai Hivatalban szociológusként dolgozott. 1984-től a közgazdaság-tudományi egyetem tanszékvezető egyetemi tanára, 1991-től az egyetem rektora volt. 1990-ben az MTA tagja lett.
Betanított munkás, gépkocsivezető, 1990 után önkormányzati képviselő, bérleményellenőr. Apját, Andi József (1924-58) katonatisztet, aki 1956. november 2-tól a csepeli nemzetőrség tagjaként részt vett a fegyveres ellenállásban, halálra ítélték, és kivégezték. A családot emiatt sorozatos diszkrimináció érte.
Fényképész, fotóművész. 1954-ben műtermet nyitott a Király utcában. A forradalom alatt Budapest utcáin fényképezett, a képek megjelentek nyugati lapokban. 1957-ben disszidált. Rövid bécsi, majd németországi tartózkodás után 1959-től az USA-ban élt, elsősorban laborálással foglalkozott. 2002-ben hazatelepült.
Jogtanácsos. 1956-ban a Tiszavasvári Alkaloida Gyógyszergyár Munkástanácsának és a község forradalmi tanácsának elnöke. Négy év börtönbüntetésre ítélték.
Közgazdász. Franciaországban született, a családja a háború után költözött Magyarországra. 1966-1989 között a Ganz Danubius Hajó és Darugyárban dolgozott, gyakornokként kezdte és az utolsó hét évben a vállalat vezérigazgatója volt. 1991-től a Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási (később Budapesti Corvinus) Egyetemen tanít, egyetemi tanár. 1989-ben az MSZMP kerületi első titkára volt, majd az MSZP Központi Pénzügyi Ellenőrző Bizottságának lett tagja.
Könyvelő, technikus. 1946-50 között a Magyar Kollégiumi Egyesület főtitkára, a Nékosz alelnöke, valamint a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium munkatársa volt. 1950-ben elbocsátották. Könyvelőként, később üzemgazdasági osztályvezetőként dolgozott. A forradalom alatt az óbudai 2. Számú Épületelemgyárban a munkástanács elnökévé választották, majd a gyár igazgatója és a Nagy-budapesti Központi Munkástanács tagja lett. 1958-ban 8 év szabadságvesztésre ítélték, 1961-ben szabadult. 1985-ös nyugdíjazásáig a Kőbányai Porcelángyárban segédmunkás, fordító, majd középvezető volt.