Ékszertervező iparművész, keramikus. 1934-1944 között a Szocialista Művészek Csoportjának tagja. 1944-ben Fekete Nagy Bélával üldözött zsidók számára több ezer hamis iratot gyártott. [T]

Újságíró, 1948-ig kisgazdapárti politikus. A Rajk-perben népbíró. 1948-tól a Magyar Rádió elnöke, 1950-1980 között az MTI vezérigazgatója. 1953-1975, illetve 1978-1989 között az Elnöki Tanács tagja, 1949-1990 között országgyűlési képviselő. 1965-1974 között a Magyar Újságírók Országos Szövetsége, 1949-1963 között a Magyar Labdarugó-szövetség elnöke.

Jogász. 1979-ben a szegedi József Attila Tudomány Egyetemen szerzett jogi diplomát. Feleségével közös irodában folytatott ügyvédi praxist. 1989-ben először csak szakértője a Független Kisgazda-, Földmunkás és Polgári Párt elnökségének, az 1994-es választásokat követően már főtitkár-helyettes. Az 1997-es országgyűlési időközi választáson a párt elnöke, Torgyán József támogatásával parlamenti képviselő, 1998 és 2001 között tagja az FKGP országos vezetésének, a párt parlamenti frakciójának vezetője.

Jogász, szociológus. 1956-ban a Ravill Kereskedelmi Vállalat munkástanácsának elnöke. 1965-ben Németországba emigrált. Az Európai Magyar Protestáns Szabadegyetem egyik alapítója, egyetemi tanár Berlinben.

Kertészmérnök. 1948-ig gyöngyösi, illetve gyöngyöshalmaji földbirtokos volt. 1942-ben munkaszolgálatra, 1944-ben a mauthauseni, majd a gunskircheni megsemmisítő táborba hurcolták. 1948-ban kuláknak nyilvánították, Budapestre költözött. 1953-tól a Mányi Állami Gazdaság főagronómusa volt. 1959-től a Fejér Megyei Állami Gazdaságok Igazgatóságának főkertésze, 1964-től az Állami Biztosító kárbecslési szakértője, majd a Kertgazdaság című folyóiratnak szerkesztője, a Kertészet és Szőlészet, a Kertbarát Magazin és a Kerti Kalendárium című lapok főszerkesztője volt.

Kalauz. 1956-ban részt vett a Magyar Rádió épületének ostromában, a BESZKÁRT munkástanácsának elnökhelyettese volt. 1958-ban nyolc év börtönbüntetésre ítélték.

Tanár, közgazdász. 1932-1949 között a Magyar Nemzeti Bankban tisztviselő, osztályvezető-helyettes, majd 1954-ig a Pénzügyminisztérium devizagazdálkodási osztályának vezetője. 1954-1975 között külkereskedelmi miniszterhelyettes, államtitkár. A Külkereskedelmi Bank alapító elnöke.

Tanár, újságíró. 1956 októberében Tatabányán részt vett a Komárom Megyei Figyelő szerkesztésében. A forradalmat támogató cikkei miatt 1958-ban másfél év szabadságvesztésre ítélték. 1959 áprilisában szabadult. Előbb fizikai munkás volt, majd 1961-től újból tanított.

Villamosmérnök, automatika szakmérnök. 1956-ban Székesfehérváron újságíró, a forradalom alatt a Vörösmarty Rádió riportere, emiatt elbocsátották állásából. 1957-1972 között a Budapesti Híradástechnikai Gépgyár munkatársa, telefontervező. 1972-1989 között a Honvédelmi Minisztérium távhívó rendszerének kifejlesztője.

Szerszámkészítő. 1955-1956-ban a Petőfi Kör tagja volt. 1956-ban a kispesti nemzetőrség vezetője volt. Decemberben elhagyta az országot, Ausztráliában, Melbourneben telepedett le. 2001-ben családjával együtt hazaköltözött. A Magyar Szabadságharcos Világszövetség ügyvezető elnöke.