Katonatiszt, kőműves. 1951-től katonatiszt volt Debrecenben. 1956. október 26-án Budapesten csatlakozott a Péterfy Sándor Utcai Kórházban működő önkéntes mentőszolgálathoz. 1958-ban 8 év szabadságvesztésre ítélték. 1962-ben szabadult, ezután kőművesként dolgozott.
1956-ban Szegeden joghallgató, a MEFESZ helyi szervezetének egyik fő szervezője volt. 1958-ban 6 év 6 hónap szabadságvesztésre ítélték. 1961-ben szabadult, tanulmányait nem folytathatta, fűtőként, korrektorként dolgozott.
Könyvkötő, adminisztrátor. Apját, Tomasovszky András (1923-1958) villanyszerelőt, aki részt vett a nyíregyházi forradalmi eseményekben, a népi demokratikus államrend elleni szervezkedés vádjával halálra ítélték, és kivégezték.
Költő, író, szerkesztő. 1950-1951 között Bácspalánkán, 1953-től 1955-ig Verbászon, 1955-től 1961-ig pedig Újvidéken dolgozott mint tanár. 1961-1991 között az újvidéki Forum Könyvkiadó szerkesztője volt. 1991 óta nyugdíjas. Főiskolás kora óta jelennek meg munkái a vajdasági és más országbeli magyar nyelű lapokban, hazájában szerb nyelven is publikált. A sajtóban megjelent írásai mellett öt önálló kötetet is jegyez.
Villanyszerelő, üzemmérnök Győrött. Édesapját, Tihanyi Árpád (1916-1957) tanárt a mosonmagyaróvári vérengzés utáni békítő és embermentő szerepe ellenére halálra ítélték, és kivégezték. 1988-ban kezdeményezte édesapja rehabilitálását, 1989-ben pedig a sopronkőhidai temetőben elhantolt győri kivégzettek exhumálását.
Tanító. 1948-tól tanító, majd iskolaigazgató volt. 1956-ban Tiszagyulaházán a forradalmi bizottmány titkárává választották. 1958 januárjában 5 hónap felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték. A per után tanyasi iskolákban, végül Egyeken tanított. 1990 őszétől Egyek alpolgármestere volt.
Cukrász. 1944–1951 között szovjet hadifogoly, majd 1953-ig Tiszalökön fogoly. Felkutatta a táborban megölt fogolytársai sírhelyét, és fontos szerepe volt a tiszalöki tábor történetének megírásában.
Építészmérnök, statikus. A budapesti metró egyik tervezője, az UVAATERV, a 31. számú Állami Építőipari Vállalat, majd az Építéstudományi Intézet vezető munkatársa.
Katonatiszt. 1956-ban a Tűzoltó utcai felkelőcsoport egyik vezetője volt, 1958-ban 5 év szabadságvesztésre ítélték. 1960-as szabadulása után segédmunkásként, majd művezetőként dolgozott. A TIB Katonai Szekciójának vezetője volt.
Villanyszerelő, kocsikísérő. 1956-ban részt vett az október 23-i tüntetéseken és a Rádió épületének ostromában, majd csatlakozott a Széna téri fegyveres csoporthoz. November 4-én a szovjetek elfogták, majd Ungvárra hurcolták. 1956 decemberében szabadult. 1957-ben 10 év szabadságvesztésre ítélték. 1963-as szabadulása után műszaki szerkesztő, 1968-tól táncdalénekes, 1973-tól postai alkalmazott volt.