Banktisztviselő. 1920-tól illegális kommunista, többször letartóztatták. A spanyol polgárháborúban a Nemzetközi Brigád tagja, majd Franciaországban részt vett az antifasiszta fegyveres ellenállásban. 1945-től az MKP, majd az MDP KV Gazdasági Osztályának vezetője, 1953-1970 között belkereskedelmi miniszterhelyettes volt.
Tanár. 1956-ban egyetemistaként a Debreceni Egyetemi Forradalmi Bizottmány elnökségének tagja. Három év börtönbüntetésre ítélték.
Író, műfordító, újságíró. 1956-ban a Hétfői Hírlap munkatársa volt. 1956-ban Angliába emigrált, 1957-60 között a Saint Martin's School of Art könyvillusztrátori szakán, majd a londoni egyetemen tanult irodalmat és történelmet. 1963-65-ben Münchenben a Szabad Európa Rádió szerkesztője, 1966–77 között Londonban a BBC magyar adásának munkatársa volt. 1972–94 között Londonban képzőművészeti galériát vezetett, a Fehér Holló Kiadó tulajdonosa. 1990-től a Magyar Hírlap londoni tudósítója.
Újságíró, rendőrtiszt. 1956-ban az Országos Rendőr-főkapitányság épületparancsnoka, a Belügyminisztérium forradalmi bizottságának tagja. November 29-én elbocsátották, ezt követően trafikos.
Filmrendező, operatőr. 1956-ban a Színház- és Filmművészeti Főiskola hallgatójaként tagja volt a forradalmi bizottságnak. November 4-e után felvételeket készített Budapest utcáin. Az 1960-70-es években nemzedéke egyéni látásmódú filmeseként meghatározó szerepet játszott a magyar filmművészet fellendülésében. A 80-as évektől több történelmi tárgyú dokumentumfilmet készített. 1993-tól hét éven át a Duna Televízió elnöke volt.
Gépíró, könyvelő. A II. világháborút követően, mint levente szovjet fogságba esett. 1946-ban szovjet katonai bíróság 10 év kényszermunkára és örökös száműzetésre ítélte. 1953-ban amnesztiával szabadult. A Keserű Ifjúság című önéletrajzi regényében számolt be élményeiről, ami miatt a magyar és a szovjet hatóságok részéről többszöri zaklatásnak volt kitéve a hetvenes években. Nagykanizsán él, 1983-tól leszázalékolt nyugdíjas.
Művészettörténész, rádiós újságíró. 1964-től a bécsi Universität, majd a párizsi Sorbonne hallgatója volt, 1969-től az ELTE Bölcsészettudományi Karán tanult. 1973-1978 között a Magyar PEN Club francia referense, majd a TIT Országos Központ Művészeti Szakosztályának tudományos munkatársa volt. 1978-tól a Magyar Rádió szerkesztő-műsorvezetője. 1980-1984 között a Gondolatjel főszerkesztője volt. Kutatási területe a klasszikus magyar avantgárd és a hatvanas, hetvenes évek új törekvései.
Műszaki ellenőr. 1956-ban szerzett építőipari technikusi bizonyítványt Debrecenben, emellett kitanulta a villanyszerelői szakmát. Az Agrober Vállalatnál dolgozott, ahol egy ideig KISZ-titkár volt. Az ötvenes-hatvanas években részt vett Debrecen jazz-életében. Az ötvenes évek végén a debreceni Csokonai Színházban dolgozott világosítóként.
Asztalos, író, képzőművészeti szakíró, könyvtáros, a francia ellenállási mozgalom harcosa. 1956-ban a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár munkatársa.
Gyógypedagógus. Regéczy-Nagy László lánya. Regéczy-Nagy László (1925). Katonatiszt, gépkocsivezető. 1948-tól az angol követségen gépkocsivezető, 1949-től az angol követ sofőrje. 1956. november-decemberben összekötő szerepet játszott Bibó István, Göncz Árpád és az angol követség között, jelentős szerepe volt Nagy Imre 1955-56-os írásainak Nyugatra juttatásában. 1957 nyarán letartóztatták, 1958-ban a Bibó István és társai ellen indított perben 15 év szabadságvesztésre ítélték. 1963-ban szabadult. Segédmunkásként, majd fordítóként dolgozott.